RÓLUNK
Történetünk
Alapítványunk története 2014-ben, egy baráti kezdeményezésként kezdődött. A legfőbb motivációt egy, a Szent László kórház gyermek hematológiáján történő látogatás jelentette. Ez egy olyan pillanat volt számunkra, melyet szavakba önteni csak nagyon nehezen lehetne. Az életet veszélyeztetően beteg gyermekek látványa olyan dolog, melyet mindenkinek nehéz megélni, egy szülőnek pedig különösen megrázó élményt jelent.
Ezután a látogatás után döntöttünk úgy, hogy habár nem vagyunk orvosok, nincs a birtokunkban ritka, kegyetlen kórok elleni csodaszérum, nincsenek kimeríthetetlen pénzügyi forrásaink és nem tudjuk varázsütésre megoldani az egészségügyi rendszer problémáit, mégis segíteni akarunk. Szeretnénk ezeknek a súlyos betegséggel oly hősiesen küzdő apróságoknak némi fényt és vidámságot csempészni az életébe.
Büszkén mondhatjuk, hogy azóta Álomvarázslóink hozzájárulásával már több mint 800 bátor kisember napjait sikerült boldogabbá és reménytelibbé varázsolnunk!
Az Álomvarázslók
Az Álomvarázslók olyan különleges emberek, akik anyagi vagy tárgyi támogatás formájában teszik lehetővé, hogy a hosszantartó, súlyos betegségből gyógyult gyermekek kívánságai valóra válhassanak. Az Álomvarázslók legfőbb munkája, hogy mosolyt csaljanak a beteg gyerekek arcára, fizetségük pedig az ezzel járó öröm és boldogság élménye. Váltsd valóra Te is egy beteg gyermek álmát! Légy Te is Álomvarázslóink egyike!
Céljaink
Alapítványunk legfőbb célja, hogy súlyos, az életet veszélyeztető megbetegedésből gyógyuló gyermekek felépülését, társadalomba való reintegrációját támogassa. Álomvarázslóink az álmok valóra váltásával segítik a mihamarabbi gyógyulást és megerősödést, míg Álomiskola programunk a mindennapos sikerélmények megélésén keresztül segíti a társadalomba történő, problémamentes beilleszkedést. Hiszünk benne, hogy azáltal, hogy mosolyt csalunk a rettegett betegséggel küzdő gyerekek arcára az álmaik megvalósításával, fényt hozhatunk küzdelmes hétköznapjaikba. Alapítványunk célja ezen felül a véradás népszerűsítése, a gyógyászatban, illetve életmentésben betöltött szerepével kapcsolatos ismeretterjesztés.
Alapítók
Gazdag Tibor
színművész
Nagy Feró
zenész
Lázár Vilmos
hétszeres világbajnok fogathajtó
Dr. Mohácsi János
belgyógyász és sportorvostan szakorvos
Kuratórium:
Mikola József
elnök
Budai László
alelnök
Vesztergombi Gábor
alelnök
Ellenőrző bizottság:
Balázs László
Dr. Szabó Tamás
Kaspár Attila
Jogi képviselő:
Dr. Donajó Péter
Orvosszakértők:
Dr. Bakanek György
Dr. Mohácsi János