Roland (13 éves)
Pénzes Roland álma egy külföldi utazás volt, lehetőleg repülővel. Az álmot a Csepel Önkormányzata teljesítette.
(200.000 Ft-ot biztosítottak a kisfiú és az anyukája utazására. Az út 2015 nyarán valósul meg.)
Szép napot kedves Attila!
Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget a balatoni nyaralásra. Már nagyon várjuk.
Roland Chron betegsége (krónikus bélgyulladás) 2010 nyarán kezdődött, azóta sajnos sok mindenen keresztül ment (műtétek, tükrözések, nagyon sok különböző vizsgálat). Évente 1-2 hónapot kórházban tölt (idén egy hónapot volt bent egyhuzamban, abból műtét után egy hetet intenzív osztályon) és sajnos sokszor műtötték is őt már. Nála a betegségből kifolyólag sipolyok keletkeznek a végbél környékén, ezeket heti rendszerességgel a sebész lekezeli. Idén már 3 alkalommal műtötték őt. A februári műtétnél hasfalra kihelyezték a vékonybelét ideiglenesen, azaz sztómája van azóta, ennél a műtétnél kapott vérkészítményt (plazma) is. Szerencsére az állapota most a körülményekhez képest jó.
Roland még sosem volt külföldön, a nagy álma, hogy valahova külföldre eljusson (a még nagyobb álom pedig, hogy repülővel).
Még egyszer nagyon köszönöm a lehetőséget!
Üdvözlettel: Kován Andrea
„