Orsolya (10 éves)

Orsolya agydaganattal született, világra érkezése után 20 nappal távolították el a daganatot részlegesen a fejecskéjéből. A műtét után a központi idegrendszere sérült, mai napig nem tud semmilyen önálló mozgást végezni, beszélni sem tud, csak pár szó erejéig. Édesanyja azt látta rajta, hogy Orsi a telefonon szeret meséket, zenés videókat nézni. Ezért szeretett volna lányának egy új laptopot.

Egy nagyon kedves hölgy váltotta valóra Orsika álmát. Írt nekünk pár sort miért gondolta, hogy segíteni szeretne:

„Azt hiszem nem vagyok egyedül azzal, hogy néha túl agyalom az életemet és a gondjaimat, ahelyett hogy örülnék annak, amim van. Sokszor ezek annyira maguktól értetődő természetes dolgok, pedig sokaknak sajnos egyáltalán nem az… Elég bekapcsolni a tévét és az embernek összeszorul a szíve a sok nehéz sorsú, alapvető szükségletet nélkülöző élet láttán. Különösen érzékenyen érint mióta anya lettem. Szerencsére az Önök segítségével mindenki a maga módján könnyen segíthet picit jobbá tenni a világot. Boldog vagyok, hogy tudtam segíteni Orsinak és bízom benne, hogy sok örömét leli benne.”

Orsi anyukája nagyon boldog, hogy lánya most már nyugodtan tud meséket nézni, írt nekünk egy rövid köszönőlevelet:

„Kedves Ments Életet Közhasznú Alapítvány!

Nagyon szépen köszönjük, hogy Orsi álmát megvalósították és megkapta a laptopot, amit kértünk önököl. Ezzel boldoggá tették Orsikát, azóta folyamatos kéri, hogy kapcsoljam be neki. Mindig azt hajtogatja, hogy: ”add ide”. Külön köszönjük a jólelkű támogatónknak a támogatását.

Üdvözlettel: Kásáné Edit.”