Milán (3,5 éves)
Milán 3,5 éves, tavaly orvosai Non-Hodgkin limfómát diagnosztizáltak nála. Ezután elkezdődött egy két éves kezelési protokoll, ami még mindig tart. Már „millió” kezelésen és vizsgálaton vannak túl, hála Istennek a fiú szervezete jól reagál, szépen halad a gyógyulás útján. Milán álma egy új tablet volt, hogy készségfejlesztő játékokkal tudjon játszani és kedvenc meséit nézhesse. Köszönjük Lőcsei Barbarának, hogy valóra váltotta Milán álmát!!!
Milán édesanyja írt nekünk egy rövid köszönőlevelet:
„A korábbi levelemben leírtam fiam nagy vágyát, ami nemrég teljesült is. Milán megkapta a tabletet. Köszönjük az Álomvarázslóknak!
Lőcsei Barbarának is megköszöntem, de csatolok néhány fotót nektek is, hogy lássátok, mennyire örül a kisfiam! Biztos vagyok benne, hogy hasznos kis eszköz lesz és néhány játék, mese, segíti majd az itthoni fejlesztését. Hálásan köszönöm, hogy Milán számára színesebbé tettétek a hétköznapokat és valóra váltottátok nagy álmát! Annyira szeretném feledtetni vele az átélt borzalmakat, kezelést, ez talán kicsit segítségemre lesz!
Kívánom, hogy sok kis Hős álmát tudjátok még valóra váltani!”
Lőcsei Barbara írt nekünk a motivációjáról:
„Sajnos a távolság miatt nem tudtam személyesen átadni Milánnak a tabletet, de az anyukájától kapott képek és kis videó alapján nagyon örült neki. Megható az összes kis beteg gyerek története, legszívesebben mindenki álmát teljesíteném, mert ADNI JÓ!
Kívánom, hogy gyógyuljon meg Mindenki, és Aki teheti, legyen Álomvarázsló!”



