Márk (13 éves)
A 13 éves Márk energikus, minden lében kanál fiú. Mindenkinek szívesen segít, folyton rendezkedik, sürög-forog. Tanárai nagyon szeretik az iskolában, jó tanuló, amiben tud segít. Imádja az állatokat, most éppen kis libája és kakasa van. Derült égből villámcsapásként érte őt, amikor orvosai súlyos betegséget diagnosztizáltak nála. A barátokkal való jövés-menést felváltotta a házon belüli bezártság, és az addig állandóan nyüzsgő fiú egyszerűen nem tud mit kezdeni a helyzettel. Nagyon szeretett volna egy új tv-t, amin ebben a nehéz időszakban sorozatokat, filmeket tudna nézni. Hálásan köszönjük Varga J. Tamásnak, rendszeres Álomvarázslónknak, hogy valóra váltotta a kisfiú álmát.
Márk édesanyja is nagyon boldog, ezt írta nekünk:
„Megérkezett az ajándék televízió. A gyermek szavakban ki sem tudta fejezni az örömét, szinte fel sem tudta fogni hogy ez vele történik. Még most sem hiszi el, hogy ez a televízió valóban csak az övé, azt néz és azt játszik rajta, amit szeretne. Ez csak és kizárólag az övé. Tisztában van vele, hogy ez egy hihetetlen jó ember segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg. Azt mondta, hogy ilyen boldog karácsonya még sosem volt!”