Luca (7 éves) és Benő (6 éves)

Benőke 6 éves, orvosai leukémiát diagnosztizáltak nála. Története visszatérő magas lázzal kezdődött, ami a tél folyamán 1-2 hetente jelentkezett, ezért édesanyja orvoshoz vitte. Mikor a vizsgálatok után kiderült, hogy Benőke leukémiás, azonnal kórházba került. Sajnos a kemoterápiás kezelések sorozata nem volt elég, csontvelő-transzplantációra is szüksége lesz. A donor nem is akárki lesz, hiszen Benőnek van egy 7 éves nővére, aki az eredményei alapján megfelelőnek bizonyult a beavatkozásra. Nagy bátorság gyermekkorban vállalni egy ilyen komoly beavatkozást, de szívesen tette, hiszen kisöccse így lehetőséget kap a gyógyulásra. Ők mindketten igazi hősök! Mi pedig mindkét kis hősünknek szeretnénk teljesíteni az álmát. Benő és Luca LEGO játékokat szerettek volt. Hálásan köszönjük a Kreatív Kontroll gyűjtésének, a Ments Életet Karácsonyra programnak, hogy támogatásukkal valóra válthattuk Benő és Luca álmát.

Benő és Luca édesanyja nagyon boldog volt:

„Kedves Álomvarázslók!

Nagyon szépen köszönjük az álmok valóra váltását. 2 napja érkeztek meg a legók, azóta mindkét hős csak azokkal játszik. Első éjjel aludni sem tudtak, hajnalba keltünk, mert előző este nem sikerült teljesen összerakni. Köszönjük, hogy szebbé varázsolták a kicsik napjait!

Örök hála és tisztelet, a hős és a megmentő szülei. „