Léna (3 éves)
A 3 éves Lénánál a 2. születésnapja előtti napon leukémiát diagnosztizáltak. Nagy álma volt egy játszótér a saját kertjükben, amit bármikor használhat. Egy anonimitását kérő Álomvarázslónknak köszönhetően, nem is kellett sokat várnia álma megvalósulására.
Édesanyja írt nekünk:
“Kedves Renátó és MINDENKI, aki részt vett abban, hogy teljesüljön Léna vágya! Nagyon szépen köszönjük, ma érkezett meg a Léna által áhított játszótér.🙏🏻🙏🏻 Már akkor könnyeket csalt a szemünkbe az emberek jósága és nagylelkűsége, amikor csörgött a telefon, hogy egy névtelen adományozó finanszírozza a játszótér elkészítését.❤️ Ezután nem sokkal egy kedves hölgy keresett minket telefonon, hogy elkészült a kívánság tárgya, mikor hozhatják? A mai világban olyan ritka ez az őszinte segítőkészség, türelem és kedvesség, ami a hölgy hangjából sugárzott még a telefonon keresztül is érezhető volt, tudják mit jelent ez az érintett családok számára.🙏🏻
Aztán Renátó is ismét telefonált, ugyanezt az odaadó törődést érezhettük Tőle is.❤️ Ma délelőtt megérkezett a játszótér, két kedves, közvetlen kísérővel, akik minden kívánságunknak megfelelően szerelték össze, a viszonylag kicsi udvarunkon az építményt.🙏🏻 A játszótér gyönyörű!❤️🙏🏻😳Masszív, minőségi anyagokból, igényesen kivitelezett.
Nagyon hálásak vagyunk az alapítványnak és Mindenkinek, aki a szervezéstől, az adminisztrálástól a kivitelezésen keresztül, a szállításon át az összeszerelésig dolgoztak Léna kívánságának megvalósulásán.😳🙏🏻❤️ Sok jó emberrel vagyunk szerencsére körülvéve az életünkben, de mióta Lénánál leukémiát diagnosztizáltak, azóta minden effajta emberi kedvesség hatványozottabban hat a szívünkre. Hiszen minden hasonló gesztus arra emlékeztet minket, hogy Léna milyen küzdelmeken van túl, és milyen nagy HŐS. Hálásak vagyunk a gyógyulásáért, és most már bátran használhatja a játszóteret is.🙏
Ovi után hazaérve már az autóból észrevette, hogy változás történt az udvaron.🙈🤗😳 Rá jellemző módon öröm sikongatásba kezdett és ugrándozott a gyerekülésben (amennyire a biztonsági öv engedte)😃😃😍😍: ”látok valamit” felkiáltással.😍 Megható volt! Aztán futott az autótól a csúszdáig 😍 és vacsoráig tesztelte minden irányból.❤️😃
Nagyon szépen köszönjük még egyszer! Csodálatos munkát végeznek!”