Krisztián (16 éves)
Ezúttal három igazán illusztris „Álomvarázsló” vette a kezükbe a varázspálcát. A 16 éves Krisztián kívánsága egy gitár volt. Hősünk most tanul gitározni és ezzel a tevékenységével szeretné felvidítani a többi kis kórházlakót is. Révész Sándor, Charlie és Pataki Attila már többször is a segítségünkre sietett. A hírt olvasva szinte egy időben kerestek meg minket, hogy szeretnének „varázsolni”. A legszebb az volt az egészben, hogy mindhárman ragaszkodtak ahhoz, hogy ők teljesítsék a kívánságot. Végül, hogy ne legyen sértődés, abban egyeztünk meg, hogy közös összefogással teljesítik Krisztián álmát. Több kisebb adomány is érkezett a poszt kapcsán. Ebből a pénzből egy tokot vásároltunk a gitárhoz. Ezúton is szeretnénk megköszönni a gyors segítséget zenész barátainknak és a többi támogatónak is.
Hálásan köszönjük Krisztián kedves sorait is.
Kedves Révész Sándor, Charlie, Pataky Attila!
Már önmagában az is öröm, hogy egy levélben ennyi híres embert megszólíthatok. Hát még megajándékozott lenni tőlük. Betegségem mélypontjaiban állapotomról a zene ad legjobb látleletet, de ugyancsak a zene tud felemelni. Amikor beteg lettem, sokszor eszembe jutott, hogy „miért nincs két életem”. Sokszor szembesülök azzal, hogy csak egy életünk van, és az is mennyire törékeny.
Közben pedig annak a labirintusában tévelygek, hogy „az légy, aki vagy”, akkor is, ha nem mindig érzem jól magam.
A gitár épp karácsonyra érkezett meg. Nagyon boldog vagyok. Felhangoltam, kipróbáltam már a klinikán is, a karácsonyfa alatt. Gyerektársaim hallhatták az első hangokat. Bár még nem tudjuk családunk miként lesz együtt karácsonykor, de az Ünnep c. dalt úgy hallgatom, mintha Attilát
közelebbről ismerném.
Hálámat az ajándékért úgy fejezem ki, hogy karácsonyra a régi gyakorló gitáromat egy lánynak ajándékoztam, így ő is kezdhet gitár órákra járni.
Kívánok egészséget, nyugodt karácsonyi napokat, és azt is kívánom, hogy lelkükből új dalokkal szóljanak a szívünkhöz.
Üdvözlettel
Teleki Krisztián