Jázmin (7 éves)

Jázmin élete 7 évvel ezelőtt kezdődött. Élete egy valódi akadálypálya. Nem tud ülni, állni, járni, ezért egész nap a babahordozóban ül. Jázminkát az anyukája magára hagyta. Azonban a nagymamája már első pillantásra beleszeretett, így ő vette magához, ő neveli. Nem volt nehéz megszeretni, hisz már kisbabaként is gyönyörű kislány volt. Ahogy azonban telt-múlt az idő, a sors ahelyett, hogy jutalmazta volna őket, még több szerencsétlenséggel sújtotta.

A nagymama (aki anyja helyett is anyja) háza leégett, és odalett mindenük, amit 40 év alatt felépítettek. A vagyon, és a közös emlékek: minden egy szempillantás alatt a tűz martalékává vált. Ezért egy szociális lakásba kényszerültek, ahol a mai napig ketten laknak.

Mindketten erős nők, úgyhogy felálltak, és folytatták tovább. Nap, nap után. A mama mindenről lemondott, hogy a kislánynak meglegyen az új ruhája, a gyógyszere. Hiszen az mégsem lehet, hogy egy ilyen szép kislány, mint Jázminka, régi ruhákban járjon!

De volt egy speciális szék, ami rendkívül drága volt. Hiába tett meg mindent a mama, esély sem volt rá, hogy megszerezze az imádott „gyermekének”. Egy olyan széket szeretett volna, amivel a kislány állni tud, hiszen még soha nem tapasztalta meg, milyen érzés.

Állni. Olyan hétköznapi dolognak számít. Mégis valaki számára ez maga a karácsonyi csoda.

A mamának is erre volt szüksége: egy igazi karácsonyi csodára. Mi magunk sem hittük volna (csak reméltük), hogy sikerülhet összegyűjteni azt a sok pénzt. De ezért is vagytok Ti az igazi Álomvarázslók.

Az álom megvalósításához rendszeres Álomvarázslóink segítségét kértük. Hálásan köszönjük J. Renátának, Laki Zsoltnak és barátainak, Nagy Janónak, Nyárasdi Zsoltnak és H. Mónikának, hogy valóra váltották Jázmin álmát.

Egy igazi csoda részeseivé váltatok. Az idei karácsony nektek köszönhetően, Jázmin fiatal életének legszebb karácsonya lesz!

Azt a boldogságot, örömet, amit Jázmin érzett, és amit a arcocskáján láttunk nem csak fotókban, hanem a nagymama által írt köszönőlevélben is szeretnénk nektek átadni.

„Tisztelt Álomvarázslók,

a nevem Balogh Jázmin Kiara . Én egy nagyon beteg kislány vagyok, a legszebb karácsonyt kaptam az Önök csapatától, a Segítőktől!! Egy olyan szuper gépet, amiben tudok ülni, állni! Most már tudom milyen érzés állni!! A legnagyobb ajándék ez az érzés. Nagymamám is köszöni. Engem ő nevel és nagyon szeret. Nagyon nagy köszönet a csapatnak, akik segítettek megkönnyíteni a mindennapjaimat!! Köszönjük az adakozóknak! Ők egy angyalok, akik a szállításban is segítettek és mindenkinek, aki részt vett ebben az álom végrehajtásában. ”

Történnek még karácsonyi csodák, amelyeket nem a Télapónak, hanem hús-vér embereknek, Nektek, Álomvarázslóknak köszönhetünk. A szupererőtök ugyanis az, hogy meglátjátok ezeket a lelkeket, és mindennél többet ér nektek egy csillogó, gyermeki szempár. Mert ti tudjátok azt, amit még sokan nem. Azt, hogy ezek a kis apró emberkék egyetlen csibész mosollyal sokkal többet adnak, mint bármilyen tárgy, vagy bármilyen szék.

Próbálnánk szavakkal kifejezni a hálánkat, de nem lehet. Nem lehetünk nektek elég hálásak.