Gergő (20 éves)

Kedves Álomvarázslók! Gergő álma is valóra vált, édesanyja írta le történetét:
“Lányomnak Zsófinak a transzplantáció előtt két héttel visszamondták a donorát. Elkezdődött a keresés, van neki egy szuper testvére: Gergő. Vállalta a kezelésekkel, vizsgálatokkal járó fájdalmakat egy cél érdekében, hogy Zsófi meggyógyulhasson. Részt kellett vennie egy sejtnövelő kezelésen is, rendszeresen injekciókat kellett beadnia magának otthon. A sok teszt és kezelés után a véréből kinyert őssejteket kapta meg a Zsófi 2021.08.11-én. Jó minőségű és sokat is tudott adni Zsófinak, így megmentette az életét. Gergő önként vállalkozott erre a nemes feladatra, hogy megmentse testvérét. Nem kevés fájdalmat vállalt, ezért az alapítvány munkatársai azt szeretnék, ha az ő álma is valóra válhatna.” 🙂
Gergő szerintünk egy igazi kis Hős, akinek álma, egy új okostelefon volt. Hálásan köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását, melyből valóra válhatott a fiú álma. 🙂

Gergő nagyon boldog volt:
“Köszönöm szépen, hogy megkaphattam azt a telefont amire vágytam, sokat jelent számomra. Így most sokkal könnyebb elintézni a dolgaimat, beleértve a tanulást és a szórakozást is egyaránt.”