Fanni (4 éves)
A 4 éves Fanni nagyon szereti a természetet a virágoktól az állatokig. Amikor csak lehetett kirándultak, állatkertbe jártak. Tavaly ősszel mozgásában folyamatos romlás mutatkozott, fájdalmakkal küzdött, melyet egy nagyon súlyos betegség okozott. Számos veszélyes műtét következett. Átesett már sok kezelésen, mely a mai napig is tart. Szerencsére már ki tudnak mozdulni, viszont az autózás számára így nagyon kényelmetlen. Álma egy gyerekülés volt, ami biztonságossá teszi számára a közlekedést. Köszönjük Somogyi Jendrusák Melindának, hogy valóra váltotta Fanni álmát
Melinda írt is nekünk pár sort mi motiválta abban, hogy segítsen Fanninak:
„Kedves Ments Életet Közhasznú Alapítvány!
Teljes szívemből hiszem, hogy a jó jót szül. Példát szeretnék mutatni a gyerekeimnek és más embereknek is azzal, hogy nem megyek el nehéz helyzetbe került emberek mellett. Fannika egy kényelmes autósülést szeretett volna, amelyet a Gréta lányom és Márk juttattak el hozzá vasárnap (én sajnos megfáztam és nem szerettem volna vírusokat is vinni Fanninak). Gréta és Márk teljesen odáig vannak Fanniért és a kistestvéréért. Alig tudtak elszakadni tőlük, az idő is úgy elment, hogy észre sem vették. Fanni és a családja igazi harcosok, akik példaként szolgálhatnak mindenki számára! Nagyon köszönjük Fannikának az ajándékot, amit nekünk készített, központi helyet kap a házunkban! Imádkozunk, hogy Fannika mielőbb meggyógyuljon és sok erőt, kitartást kívánunk a családjának! Ezer puszi Fanninak!”
Fanni szülei is írtak nekünk pár sort:
„Kedves Ments Életet Közhasznú Alapítvány!
Köszönjük az alapítvány segítségét! Kiemelten szeretném megköszönni a megvalósító családnak. Fanni már nagyon várta Őket és minden gyermeki várakozáson felüli ajándékot kapott. Túl azon, hogy kívánság mellé más ajándékokat is hoztak és túl azon, hogy a kis Öcsikéjére is gondoltak, sok szeretetet és vidámságot hoztak magukkal. Kedvességükkel szép estét varázsoltak gyerekeink számára!”