Dávid (1,5 éves)

Dávidkát Hyper-IgM szindrómával kezelik a László Kórházban 2017. májusa óta. A Hyper-IgM szindróma egy veleszületett ritka immunhiányos állapot, melyre elsősorban az antitestes védekezés zavara. A kisfiú álma egy elektromos kisautó, melyet Balajti Mariann váltotta valóra.

Mariann az ajándék átadása után levelet küldött alapítványunknak: „Mindig is nagyon érzékeny voltam a világra, egészen kislány korom óta. Amikor a párommal összetalálkoztunk ezt még jobban felerősítettük egymásban és ezt a környezetünkben mindenki tudta. Egyik kedves debreceni barátnőm, Edit egy napon azzal hívott fel, hogy van egy Facebook oldal ahol beteg gyermekek álmait váltják valóra. Mivel évek óta próbálkoztam egészségügyi intézményekhez bejutni, hogy a beteg kismanók életét csak egy cseppet is boldogabbá tegyem, így biztos volt benne, hogy megtetszik az oldal. Igaza lett, a Ments Életet Közhasznú Alapítvány „Váltsd Valóra Te is Egy Beteg Gyerek Álmát” programja magával ragadott. Egyik nap rátaláltam egy édes kicsi fiú posztjára ezen az oldalon, akinek nagy vágya egy elektromos autó volt. Páromnak felolvastam a posztot és azonnal egyetértettünk abban, hogy megvesszük a kisautót. Innen már minden ment, mint a karikacsapás hála az alapítványnak. A kisautót a család házához vittük el és elkísért minket a két saját gyerekünk is, akik boldogok voltak, hogy adhatnak valamit ennek a kis harcos fiúnak. Látni a meglepett örömét és az anyuka boldogságát felér minden kinccsel! Gyógyulj meg minél előbb édes kis sofőr.”