Bence (2 éves)

Bencét 14 hónaposan akut limfoid leukémiával diagnosztizálták. Most – 22 hónaposan – már túl van az intenzív kemoterápiás szakaszon, mely során a Vincristin nevű gyógyszer neuropátiás mellékhatásaként gyakorlatilag újra meg kellett tanulnia járni. Pár hónapig mozgása egy 3 hónaposénak felelt meg. Továbbra sem mehet közösségbe, így bölcsödébe, játszótérre sem a fenntartó kezelés alatt. Szülei szeretnék fejlődését otthon, mozgássegítő eszközökkel segíteni, ezért álmuk 2 db mozgásfejlesztő eszköz volt. Hálásan köszönjük Kirsner Erikának, rendszeres Álomvarázslónknak és egy névtelen Álomvarázslónknak, hogy Bence segítségére siettek. 🙂

Bence anyukája írt nekünk, miután megkapták a mozgásfejlesztő eszközöket:
“Tisztelt Alapítvány! Megérkeztek a mozgásfejlesztő eszközök, amiket Bence azonnal ki is próbált, amint össze tudtuk rakni. Nagyon élvezi és alig várjuk, hogy egyre ügyesebben tudja majd használni. Nagyon szépen köszönjük Kirsner Erikának és az anonimitását kérő úrnak a segítségét. Bence nagy lelkesedéssel és örömmel mászik, hintázik velük, a mosoly az arcán mindennél többet ér! 🙂 Nagyon ügyesen próbálgatja őket, és imádja a felfedezés izgalmát.