Bence (16 éves)

Bence 16 éves, a születésekor fellépő oxigénhiány miatt sérült a beszéd és mozgásközpontja és fokális epilepszia is diagnosztizálásra került nála. Rengeteg mozgásfejlesztéssel és Bence hihetetlen akaraterejének köszönhetően sikerült elérni, hogy minimális segítséggel járni tudjon. Annak ellenére is, hogy nem sok reményt fűztek hozzá, hogy önállóan megtanul járni. Bence 2020-ban combnyaktörést szenvedett és az orvosok úgy döntöttek, hogy nem műtik meg, majd szépen összeforr. Abban bíztak, hogy mivel fiatal a szervezete, majd megoldja és nem lesz maradandó egészségkárosodása. A későbbiekben sajnos nem javult a mozgása, továbbra sem tudott a lábára állni és beigazolódott, hogy mégis csípőprotézist kell kapnia. 2021-ben Bencénél pleuropulmonalis blastoma II-es típusát diagnosztizálták, ezért a bal tüdejét el kellett távolítani. Bence álma egy fotelágy volt, mert ha megerősödik, vár még rá egy csípőprotézis műtét és így kevesebb időt kellene kerekesszékben töltenie. 🙂 Sipos Zoltán cége, a Kreatív Kontroll Kft. által szervezett „Ments életet karácsonyra!” elnevezésű kampány során összegyűlt támogatásokból váltottuk valóra Bence álmát.

Bence édesanyja írt nekünk pár sort:
“Kedves Ments Életet Közhasznú Alapítvány! Kedves Álomvarázslók!
Szeretnénk mindenkinek megköszönni, hogy Bence álmát eszméletlen rövid idő alatt megvalósítottátok. Nagyon örült Bence a fotelágynak, amit természetesen rögtön birtokba is vett. 🙂 Még egyszer nagyon szépen köszönjük a munkátokat és a segítségeteket!
Üdvözlettel: Bence és családja”