Ármin (3 éves)
A súlyos betegségben szenvedő Ármin álma egy mászótorony volt. A Facebook posztra szinte azonnal jelentkezett az egyik rendszeres álomvarázslónk, aki ezúttal is kérte, hogy ne említsük a nevét. A megvalósításban segítséget nyújtott a Játszótérpont Kft. is.
Fogadjátok szeretettel az anyuka köszönő levelét:
„Álomvarázslónak:
Nincsenek szavak, hogy megköszönjük ezt a csodás felajánlást, ami végtelenül boldoggá tette a kisfiunkat. Már napok óta „dzsúzda” emlegetésével keltünk és feküdtünk, úgy várta, hogy mikor érkezik. Aztán mikor megjött, ugrált örömében, alig bírt megszólalni. Egész este játszott rajta, és már esteledett, mégsem tudtuk beimádkozni az udvarról. A képen talán lehet látni azt a boldogságot, amit ez a csodás, minden képzeletet felülmúló játszótér okozott nekünk és a kisfiunknak. Köszönjük, köszönjük, köszönjük!”