Alexandra (15 éves)

Szabó Alexandra álma egy 3D LED SMART TV volt. Az álmot a Békemenet Magyarországért Egyesület nevében Bencsik András az egyesület elnöke váltotta valóra.

Egy nagyon ritka, és összetett betegséggel születtem, WHIM – szindrómával. A világon 13. betegként regisztráltak, Magyarországon egyedül szenvedtem ebben a betegségben. Ez egy génmutációt takar, miszerint a mutálódott gén túlságosan jól működve nem engedi át a csontvelőben megtermelt fehérvérsejteket a véráramba, így a vérképem szerint alig volt immunrendszerem.

2008.04.26-án megszületett kistestvérem, akinek a köldökvéréből nyert őssejtjei segítségével 2008.07.11-én a Budapesti Szent László Kórházban allogén testvérdonoros őssejt-transzplantáción estem át. . Hozzá kell tennem, hogy a világon elsőként, nálam alkalmazták az adott gyógymódot e betegség gyógyítására.

Ma már jól vagyok, élem a kamaszok hétköznapjait és igyekszem vidámsággal megtölteni az életemet.

Kedves Ments Életet Közhasznú Alapítvány!

Szabó Alexandra vagyok, 15 éves, 6 éve transzplantált leányzó. Sokat gondolkodtam azon, hogy mit is kérjek, ha már lehet egy kívánságom. Először végiggondoltam mire is lenne szükségem, de úgy döntöttem, hogy olyat kérek amiben nem csak én, hanem az egész család örömét leli. A tévénk lassan annyi idős lesz, mint én, de én már 15 éves vagyok. Szóval azt szeretném, ha kapnék egy LED SMART TV-t, mert azon tudnék internetezni is, így nem kellene veszekednem a kisöcsémmel a számítógépen, és azon 3D-ben élvezhetném a filmeket. Előre is köszönöm és hálás vagyok, hogy lehet egy kívánságom!