Mátyás Tibor (9 éves)
2017-ben leukémiát diagnosztizáltak nála. Világ életében energikus, természetet imádó gyermek volt, azonban 2017-ben hátfájása miatt egyre inkább otthon ülővé vált, nem volt kedve semmihez. Kórházi kezelése fél évig tartott, ez idő alatt példás bátorságot tanúsított, az orvosok minden előírását betartotta. Mátyás azóta jobban van, sok időt tölthet ismét a természetben túrázással. Régóta kedvencei a különböző gyíkfajták, ezért nagyon szeretett volna egy kaméleont kapni.
Mátyás boldogan vette át saját kaméleonját, amihez egy felszerelt terráriumot is kapott. Köszönjük kedves Darvas család!
A Darvas családtól kaptunk egy levelet, amit most megosztunk veletek is:
A 9 éves Mátyás álma egy kaméleon volt felszerelt terráriummal. Múlt héten náluk jártunk, hogy ezt megvalósítsuk. Nagy szeretettel fogadtak minket. Testvéreivel nagyon örült a 3 hónapos kis kaméleonnak, aminek a nemét és a fajtáját is azonnal megállapította, ezzel egyből meggyőzött minket arról, hogy az új családtag jó kezekbe került. Jó érzés volt, hogy meglepetésünkkel sikerült örömöt okozni neki.
Az álom megvalósításában segítségünkre volt az állatozoo terrarisztika,
aki eljött az átadásra és tanácsokkal látta el a családot, segítségét
ezúttal is köszönjük!
Várhalmi család köszönő levele:
Fiam, Mátyás régi vágya teljesedett be ezzel a kaméleonnal 2018.10.18-án.
Nagyon hálásak vagyunk az alapítványnak és az adományozóknak ezért!
Várhalmi család


