Megvalósult álmok

Mózes Gyöngyi, 14 éves

A 14 éves Mózes Gyöngyinél 2017 augusztusában diagnosztizálták a leukémiát. Jelenleg is a László kórházban fekszik egy steril boxban. Gyöngyit és autista testvérét a nagymamája neveli. A nagylány álma egy paróka volt. Az álmot Molnár Nóra és csapata váltotta valóra. Nóráék 500.000 Ft-ot gyűjtöttek össze, amivel a paróka megvásárlása mellett, a betegség okozta egyéb terheket is tudják enyhíteni. Hálás köszönet a csapatnak!

mozes-gyongyi
mozes-gyongyi-02

Budai Jázmin, 4 éves

Idén áprilisban derült ki, hogy a kislány leukémiás. Csontvelő transzplantációra lesz szüksége. Jelenleg donort keresnek. Jázmin álma egy laptop, amin szeretne mesét nézni és játszani. Jelenleg a faluban lakó rokonokhoz szokták átvinni Jázmint, mert csak nekik van laptopjuk. Az álmot valóra váltja ELTE Állam és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata.

alom114_BudaiJazmin_01

Erdélyi Rolika, 8 éves

Mivel Roli sajnos nem tud elutazni Barcelonába, hogy élőben szurkolhasson a kedvenceinek, így álma egy PS4 készülék és hozzá egy FIFA 18 játék volt. Az álmot valóra váltja Vörös István zenész a Rádió Rock Magyarország nevében. A támogatás összegét a „Sztársimogató” jótékonysági licit során gyűjtötték össze Révész Sándor segítségével. Az átadó Zrubecz Zsuzsanna.

alom113_ErdelyiRolika_01
alom112_ErdelyiRolika_02

Bilász Tibor, 8 éves

Leukémiás. Jelenleg is tartanak a kezelések. Nagy FC Barcelona drukker és Transfomers rajongó. A héten született meg a kisöccse. Álma egy nagy TV és egy távirányítható transformers figura volt. Az álmot Erdélyi Rolika és a MAHOSZ (Magyar Hajózási Országos Szövetség) váltja valóra. Rolika egy jótékonysági rendezvényen gyűjtötte a pénzt ahol mesét mondott. A MAHOSZ a „Tavaszi kirajzás” elnevezésű rendezvényén a hajóikon elhelyezett perselyekben gyűjtött adományokkal járult hozzá az álom valóra váltásához.

alom112_BilaszTibor_01

Demeter Amanda, 8 éves

2014-ben diagnosztizáltak nála leukémiát. Régóta álmodozik egy piros laptopról. Az álmot valóra váltja az ELTE Állam és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata.

alom111_DemeterAmanda_03
alom111_DemeterAmanda_02
alom111_DemeterAmanda_01

Szabó Klaudia, 5 éves

A kislánynál agyi embrionális daganatot diagnosztizáltak. Álma egy családi nyaralás volt, amire a kezelések befejezése után tudnának elutazni. Az álmot valóra váltja Kárász István a Hotel Silvanus vez. ig. adja át.

alom109_SzaboKlaudia_01
alom109_SzaboKlaudia_02

Kiss Zoltán, 10 éves

Zolinál 2016 szeptemberében diagnosztizálták a Hodgkin-lymphoma nevű nyirokcsomó daganatos betegséget. Álma egy laptop volt. Valóra váltja Bencsik András a Magyar Ház Alapítvány nevében.

alom108_KissZoltan_01
alom108_KissZoltan_02

Jakucs Edina, 15 éves

Cisztás Fibrózis nevű betegségben szenved. Álma egy laptop volt. Valóra váltotta Nagy János, alapítványunk jószolgálati nagykövete.

alom107_JakucsEdina_01

Jakucs Gábor, 14 éves

Cisztás Fibrózis nevű betegségben szenved. Álma egy trambulin volt. Valóra váltotta Nagy János, alapítványunk jószolgálati nagykövete.

alom106_JakucsGabor_01
alom107_fiuk_02

Jakucs Attila, 12 éves

Cisztás Fibrózis nevű betegségben szenved. Álma egy laptop volt. Valóra váltotta Nagy János, alapítványunk jószolgálati nagykövete.

alom105_JakucsAttila_02

Garics Marika, 18 éves

Marika tavaly júliusban kezdte a kezeléseket egy igen előrehaladott, áttétes Ewingsarcoma miatt.Marcsi okos, szorgalmasan tanuló lány, bekerült a hátrányos helyzetű, de tehetséges tanulókat támogató Arany János programba is. Rajong a kutyákért és a rock zenéért. Álma egy tablet és egy microhullámú sütő. Az álmot valóra váltja Simita Zsolt a Magyar Bírkózó Szövetség szakreferense.

alom104_GaricsMarika_01

Rézműves Dominik

Dominik álma egy laptop volt. Az álmot a Ments Életet Közhasznú Alapítvány váltotta valóra a Príma üzletláncba kihelyezett perselyekben összegyűlt adományokból. Az ajándék eljuttatásában Nagy Attila és a DPD segített.

alom101_RezmuvesDominik_01
alom101_RezmuvesDominik_02

Rézműves Márkó

Márkó nagyon szeret zenélni és énekelni, ezért az álma egy szintetizátor volt. Az álmot a Ments Életet Közhasznú Alapítvány váltotta valóra a Príma üzletláncba kihelyezett perselyekben összegyűlt adományokból.

alom100_RezmuvesMarko_01
alom100_RezmuvesMarko_02

Rézműves Leonárd

Leonárd álma egy nagy trambulin volt. Az álmot a Ments Életet Közhasznú Alapítvány váltotta valóra a Príma üzletláncba kihelyezett perselyekben összegyűlt adományokból.

alom99_RezmuvesLeonard_01
alom99_RezmuvesLeonard_02
alom99_RezmuvesLeonard_03

Tóth Miklós

Miki álma volt, hogy találkozhasson az Irigy Hónaljmiriggyel.

Tóth Miklós 8. osztályos daganatos betegségből gyógyuló fiúnak az volt az álma, hogy találkozhasson az Irigy Hónaljmiriggyel. Múlt pénteken valóra vált az álom. Miki és családja személyesen találkozhatott Siófokon a zenekar tagjaival és a koncerten is részt vehettek. Kis hősünk felmehetett a színpadra és kipróbálhatta a hangszereket is. A “Mirigyek” nagy szeretettel fogadták a rajongójukat, aki egy tortával is kedveskedett nekik.

alom98_TothMiklos_01
alom98_TothMiklos_02
alom98_TothMiklos_03

Garab Szonja, 8 éves

Szonja álma az volt, hogy eljuthasson az angliai Drusillas Parkba. Az álmot Nagy János váltotta valóra.

alom97_GarabSzonja_01
alom97_GarabSzonja_02
alom97_GarabSzonja_03
alom97_GarabSzonja_04
alom97_GarabSzonja_05
alom97_GarabSzonja_06
alom97_GarabSzonja_07
alom97_GarabSzonja_08
alom97_GarabSzonja_09
alom97_GarabSzonja_10
alom97_GarabSzonja_11

Széplaki Zoé, 15 éves

Zoé álma egy U alakú ülőgarnitúra volt, amin a transzplantáció után a steril szobában a testvérével és az anyukájával együtt tud majd játszani és aludni. Az álmot az ulogarnituraoutlet.hu webáruház és üzlet váltotta valóra.

alom95_SzeplakiZoe_01

Lakatos Dávid, 8 éves

Dávid álma egy Mercedes A45 piros, elektromos kisautó volt. Az álmot Nagy János váltotta valóra.

alom102_LakatosDavid_01
alom102_LakatosDavid_02
alom102_LakatosDavid_03

Baróti Dorina

Dorina álma egy okostelefon volt. Az álmot a Magyar Nemzeti Bank váltotta valóra.

alom96_BarotiDorina_01
alom96_BarotiDorina_02
alom96_BarotiDorina_03
alom96_BarotiDorina_04

Kiss Levente, 15 éves

Levente álma egy Sony PlayStation4 volt. Az álmot (PS4) most is Nagy János váltotta valóra.

alom94_KissLevente_01
alom94_KissLevente_02

Nagy Kamilla

Kamilla álma egy játszótér volt. Az álmot két névtelen támogató segítségével váltottuk valóra.

alom93_NagyKamilla_01
alom93_NagyKamilla_02
alom93_NagyKamilla_03
alom93_NagyKamilla_04
alom93_NagyKamilla_05

Nyírő Lázár

Nyírő Lázárkának az volt az álma, hogy eljuthasson egy olyan Dínó-parkba, ahol mozognak és hangot adnak ki a dínók. Az álmot Báró Ferencnek a Reziben található Dínó és Kalandpark tulajdonosának segítségével váltottuk valóra, aki Lázárka egész családját vendégül látta egy hétvégére.

dav
dav
dav
dav
dav
dav

Urbán Levi

Levi egy TV-t szeretett volna a szobájába. Az álmát Fodor Attila váltotta valóra a CBA üzletlánc képviseletében.

alom91_UrbanLevi_01
alom91_UrbanLevi_02
alom91_UrbanLevi_03

Vasvári Zolika

Zolika álma egy laptop volt. Az álmát Lázár Vilmos váltotta valóra a CBA üzletlánc képviseletében.

alom90_VasvariZolika_03
alom90_VasvariZolika_01
alom90_VasvariZolika_02

Borsi Levente

Levente álma egy mountain bike volt. Az álmát Dienes Zoltán váltotta valóra a CBA üzletlánc képviseletében.

alom89_BorsiLevente_01
alom89_BorsiLevente_02

Tyukodi Robi

Tyukodi Robi kívánsága egy speciális szék volt. Az álmot Nagy János váltotta valóra.

mv_alom66_TyukodiRobi_01

Rostás Dávid, 14 éves

Dávid álma egy laptop volt. Az álmot a CBA üzletekbe kihelyezett perselyekben összegyűlt adományokból váltottuk valóra.

alom88_RostasDavid_01

Kanizsai Attila

Attila álma egy Asus notebook volt. Az álmot valóra váltotta Nagy János a Hilltop Logisztikai Kft. tulajdonosa.

alom87_KanizsaiAttila_01

Bogdán Henrietta, 13 éves

Henrietta álma-vágya egy rózsaszínű laptop volt. Az álmot a CBA üzletekbe kihelyezett perselyekben összegyűlt adományokból váltottuk valóra.

alom86_BogdanHenrietta_01
alom86_BogdanHenrietta_02

Kecskés Bence, 12 éves

Bence álma egy PS4 + 3 játék volt. Az álmot valóra váltotta Nagy János a Hilltop Logisztikai Kft. tulajdonosa.

alom84_KecskesBence_01
alom84_KecskesBence_02
alom84_KecskesBence_03

Farkas Robi

Robi álma egy okostelefon volt. Az álmot valóra váltotta Nagy János a Hilltop Logisztikai Kft. tulajdonosa.

alom83_FarkasRobi_01
alom83_FarkasRobi_02
alom83_FarkasRobi_03

Bornemissza Ádám, 4 éves

Ádám álma egy tablet volt. Az álmot Takács József váltotta valóra.

Ádám 4 éves agydaganatos kisfiú. Túl van a kemon és a sugárkezelésen. Egy tabletet szeretett volna kapni, amin meséket is nézhet.

alom82_BornemisszaAdam_01
alom82_BornemisszaAdam_02

István Máté, 13 éves

Máté álma egy tablet volt. Az álmot valóra váltotta: a MAHART és a MAHOSZ váltotta valóra.

Máté daganatos megbetegedésből gyógyul.

alom81_IstvanMate_01
alom81_IstvanMate_02

Borbély Patrik, 13 éves

Patrik álma egy Canon PowerShot SX540 fényképezőgép volt. Az álmot valóra váltotta: a MAHART és a MAHOSZ váltotta valóra.

Patrik transzplantált fiú.

alom80_BorbelyPatrik_01
alom80_BorbelyPatrik_02

Halascsák Szabolcs, 13 éves

Szabolcs álma egy 3D LED SMART TV volt. Az álmot valóra váltotta: a MAHART és a MAHOSZ váltotta valóra.

A 13 éves cisztás fibrózisban szenvedő fiú álma egy 3D LED SMART TV volt.

alom79_HalascsakSzabolcs_01
alom79_HalascsakSzabolcs_02
alom79_HalascsakSzabolcs_03

Balogh Jocó, 8 éves

Jocó álma egy piros Xbox volt. Az álmot valóra váltotta: Ments Életet Közhasznú Alapítvány CBA üzletekbe kihelyezett perselyekből összegyűjtött adományokból.

A 8 éves transzplantált kisfiú álma egy Xbox volt. Mivel Jocó kórházban tartózkodott, így az ajándékot az apukája vette át.

alom78_BaloghJoco_01
alom78_BaloghJoco_02

Puskás Kira, 11 éves

Kira álma egy piros notebook volt. Az álmot valóra váltotta: Nagy János az Aréna Jégterasz üzemeltetője.

A 11 éves Kira Aplasztikus anémiából gyógyul.

alom77_PuskasKira_01
alom77_PuskasKira_02
alom77_PuskasKira_03

Cseh Patrik, 14 éves

Patrik álma egy fényképezőgép volt. Az álmot valóra váltotta: Hergár Eszter az MNB képviseletében.

A 14 éves Patrik fiú egy fényképezőgépről álmodott, mivel szereti a tájakat fotózni.

alom76_CsehPatrik_01
alom76_CsehPatrik_02
alom76_CsehPatrik_03

Tűri Gergő, 14 éves

Gergő álma egy Xbox One Kinect volt. Az álmot valóra váltotta: Dukát Zsolt (Global Instore Kft.)

Gergő leukémiából gyógyuló fiú.

alom75_TuriGergo_01
alom75_TuriGergo_02

Karacs Vince, 4 éves

Vince álma egy Xbox One Kinect volt. Az álmot valóra váltotta: Pintér Nikoletta.

Vince Cisztás Fibrózisban szenved. A sok mozgás segít az egészségének megőrzésében, ezért álma egy Xbox One Kinect volt.

alom74_KaracsVince_01
alom74_KaracsVince_02
alom74_KaracsVince_03

Somogyi Dominika, 13 éves

Dominika álma egy laptop volt. Az álmot valóra váltotta: Vörös István.

4 hónapos korában diagnosztizálták a Cisztás Fibrózist.

alom73_SomogyiDominika_01
alom73_SomogyiDominika_02

Balogh Timi, 16 éves

Timi hobbija a természet fotózás, ezért az álma egy fényképezőgép volt. Az álmot valóra váltotta: Darázs György a Lázár Lovaspark nevében.

Daganatos betegségből gyógyul.

alom72_BaloghTimi_01
alom72_BaloghTimi_02

Wendelin Ricsi, 3 éves

Ricsi álma az volt, hogy legyen egy TV a szobájában. Az álmot valóra váltotta: ELTE HÖK.

Leukémiából gyógyuló kisfiú.

alom71_WendelinRicsi_01
alom71_WendelinRicsi_02

Kovács Fruzsina, 7 éves

Fruzsina álma egy fehér laptop volt, 3D-s játékszemüveggel. Az álmot valóra váltotta: Kovács István világbajnok, olimpiai bronzérmes birkózó a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke.

Daganatos megbetegedésből gyógyul.

alom70_KovacsFruzsina_01
alom70_KovacsFruzsina_02
alom70_KovacsFruzsina_03

Szász Nila, 5 éves

Nila álma egy tablet volt, mivel a mai napig sokat utazik a kezelésekre és így útközben gyorsabban telik az idő. Az álmot valóra váltotta: Dr. Révész Emese (Práter Patika Bt).

Daganatos megbetegedésből gyógyul.

alom69_SzaszNila01
alom69_SzaszNila02

Kiss Alida, 9 éves

Alida álma egy okostelefon volt. Az álmot valóra váltotta: Belágyi Éva a Pirula-Pont Kft. nevében.

Transzplantált kislány.

alom68_KissAlida01

Hauszgénusz Kiara, 6 éves

Kiara álma egy LEGO Bell hercegnők kastélya volt. Az álmot valóra váltotta: Galágyik Ilona.

Transzplantált kislány.

alom67_HauszgenuszKiara01
alom67_HauszgenuszKiara02

Buczku Gergő, 6 éves

Gergő álma egy játszótér volt. Az álmot valóra váltotta: Dr. Babai László a T&G Health Kft. nevében.

Transzplantált kisfiú.

alom66_BuczkuGergo01
alom66_BuczkuGergo02

Berczi Sanyika, 5 éves

Sanyika álma egy tablet volt. Az álmot valóra váltotta: Adame Judit a Magyar Ház alapítvány nevében.

Az 5 éves kisfiú izomsorvadásban szenved. Álma egy tablet volt. Gyakran jár vizsgálatokra, ahol hosszú órák telnek el. Játékkal, mesenézéssel gyorsabban repül az idő.

alom65_BercziSanyika01
alom65_BercziSanyika02

Moharosi Melissza, 17 éves

Melissza álma az volt, hogy lovas színészként szerepelhessen. Az álmot Pintér Tibor (Nemzeti Lovas Színház) váltotta valóra.

alom64_MoharosiMelissza01

Cserjési Évi, 12 éve

Évi álma egy lovas felszerelés volt. Az álmot Horze Lovasáruház és a Xenophon Lovasklub váltotta valóra. Átadta: Dallos Gyula a magyar lovassport örökös bajnoka.

Évi transzplantált kislány.

alom63_CserjesiEvi01
alom63_CserjesiEvi02
alom63_CserjesiEvi03

Kiss Gyuszkó, 1.5 éves

Kiss Gyuszkónak egy autós biztonsági gyermekülést kértek, amiben kényelmesen lehet szállítani a kezelésekre. Az álmot Lovas Anett (Szerintem Fashion) váltotta valóra.

Gyuszkó leukémiás kisfiú.

alom62_KissGyuszko01
alom62_KissGyuszko02

Rácz Ramóna, 3.5 éves

Ramóna álma egy rózsaszín laptop volt. Az álmot Lovas Anett (Szerintem Fashion) váltotta valóra.

Ramónát már kétszer transzplantálták.

alom61_RaczRamona02
alom61_RaczRamona01

Lukács Botond, 12 éves

Botond álma egy profi fényképezőgép volt, aminek segítségével megörökítheti azt a sok szép, természetben fellelhető csodát, amit látni szokott. Az álmot egy névtelen támogató váltotta valóra.

Tisztelt Alapítvány!
Nevem Lukács Botond, 12 éves vagyok. Egy genetikai rendellenességgel születtem, ezt a betegséget cisztás fibrózisnak nevezik. Rengeteg időt töltök a kórházban, ugyanis ezáltal tudom megkapni a számomra létfontosságú kezeléseket. Nagyon fontos a kezelésemben a napi gyógytorna, és hogy sok időt töltsek a friss levegőn a természetben. A szüleimmel és a testvéremmel, igyekszünk minnél többet a szabadban tartózkodni, a napi kezelések, gyógytornák, és a tanulással eltöltött tevékenységek után maradt kevéske idő ellenére. Nagyon szeretek fotózni, csak sajnos a gépünk nem tud jó minőségű fotókat készíteni.
Remélem nem gond, hogy Romániában, Erdélyben lakom.
Köszönettel: Lukács Botond

alom60_LukacsBotond01
alom60_LukacsBotond03

Busa Robi, 9 éves

Robi álma egy tablet volt. Az álmot a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. váltotta valóra.

Kedves Alapítvány!!

Gyermekem 2007.02.14.-én született, lombik program segítségével. Születése másnapjától kezdve hurutos, 3 hónapos kora óta pulmonológiai gondozott. Mivel akkor még nem tudták mi a baja, ahogy elérte az 5 kg-ot, mindenféle antibiotikumot kapott, és mellkas röntgenekre küldték. Ez utóbbiból 23 !!! volt neki ez idáig. Ezekre nem javult állapota, az immunrendszere viszont nagyon tönkrement. Hat hónaposan elküldték genetikai vérvételre, ahol kiderült, hogy soha nem fog meggyógyulni, a diagnózis cisztás fibrózis. Amikor utánaolvastam a betegségnek, sokkot kaptam. Amit akkor írtak: átlag életkor 30 év…Szerencsére egyenlőre “csak” a tüdeje károsodik, az emésztőrendszere MÉG nem. Szervezete folyamatosan hurutot termel, amit fel kell oldani, és eltávolítani. Napi 2x inhalál, és segédeszközöket is használ a feloldás érdekében ( PEP maszk, KS pipa). Ez sok időt elvesz a napjából. Reggel még nem lázad, de a délutáni inhalálást, torna,stb… egyre nehezebben viseli. Azt kérdezi: “miért pont én? ” A folyamatos köhögéstől hasfali és köldöksérve volt, amit megműtöttek. A hurut ráment a fülére is, eddig 4x volt tubus mindkét fülében. Mivel ez altatással történik, ezért a tüdeje miatt nem mindig “alkalmas” az időpont, ráadásul fél évente kiesik a tubus. Többször volt tüdőgyulladása, legutóbb tavaly nyáron. Ekkor a törökbálinti tüdőgyógyintézetben volt 14 napig, Dr. Laki István főorvos úr felügyelete mellett. Itt vénásan kapta az antibiotikumot, napi 3x, mert a szájon át szedhető gyógyszerekre már kevésbé reagál szervezete. Idén a 14 napos vénás kezelést már itt Győrben kapta, szintén napi 3x, összesen 56 alkalommal. Állapota nagyon hullámzó, a hurut mennyiségétől függ. Augusztusban jött ki a kórházból, de rá 5 napjára már újra belázasodott. A VEST mellény használata a kórházban sokat javított általános állapotán. Mindennapos használatára szükség lenne, de közel 4 millió Ft.-ba kerül. A kórházban van belőle 1 db, de Robi délután 4-ig van iskolában, a gyógytornász pedig csak 3-ig dolgozik…
Most 2. osztályos, mert visszafogtuk 1 évet az oviban. Korához képest jó fél évvel volt lemaradva társaitól, és jót tett neki a + 1 év az oviban.
Mindenhez pozitívan állunk hozzá, és igyekszünk minden tőlünk telhetőt megadni gyermekeinknek.
“Röviden” ennyit szerettem volna leírni gyermekemről.

Tisztelettel: Pintér Krisztina, Robi anyukája

alom59_BusaRobi01

Molnár Péter, 15 éves

Peti álma egy tablet volt. Az álmot a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. váltotta valóra.

2000. július 19-én Szegeden születtek meg hármas iker gyerekeim, Petra, Péter és Patrik. Petin egy napos korában életmentő műtétet kellett végrehajtani. A hosszú hetek és hónapok alatt, amit az intenzív osztályon, majd kórházi osztályon töltött, a genetikai vizsgálat cisztás fibrózist (egy gyógyíthatatlan ritka genetikai betegség, ami elsősorban a tüdőt és az emésztőrendszert érinti) állapított meg. Életen át tartó terápiára van szüksége, mely egyrészt gyógyszeres, másrészt fizioterápiából áll. Szigorú napi rend szerint kell élnie, hogy az inhalálások, légző torna, sport, gyógyszerek szedése beleférjen. E mellett szeretne úgy élni, mint a vele egykorú társai, testvérei.

alom58_MolnarPeti01

Mékli Kevin, 10 éves

Kevin nagy álma egy Pioneer DJ felszerelés volt. Az ajándékot átadja: Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója, az alapítvány jószolgálati nagykövete.

Kevin tíz éves. Tavaly diagnosztizáltak nála akut leukémiát. Kezdetben Szombathelyen kezelték, majd Budapestre került az Egyesített Szent István és Szent László Kórházba. Itt került sor a csontvelő transzplantációra ez év februárjában. Jelenleg az utókezelés folyamata tart, a gyermek a kórház területén található Démétér Házban lakik édesanyjával együtt. Kevin óriási showman, imád nyüzsögni, másokat szórakoztatni.

alom57_MekliKevin02

Kalányos Brenda, 10 éves

Brenda álma egy saját laptop volt. Az ajándékot átadja Baldauf László, a CBA tiszteletbeli elnöke, az alapítvány jószolgálati nagykövete.

A 10 éves kislányról 2014-ben derült ki, hogy krónikus leukémiában szenved. 2015 év végén az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban csontvelő transzplantáción esett át. Sajnos nem sikerült a beavatkozás, ezért újabb átültetésre került sor 2016. március 25-én. Az édesanya volt a második donor és a transzplantáció nagyon jól sikerült, Brenda három hét után kijöhetett a boxból!
Amíg bent volt a kórházban, az osztály laptopját használta, de nagy álma volt, hogy egyszer sajátja legyen.

alom56_KalanyosBrenda01
alom56_KalanyosBrenda02

Kovács Márton

Márton álma egy UHD TV. Álmát egy névtelen “álomvarázsló” teljesített.

Tisztelt Ments Életet Alapítvány!

Az internetet böngészve találtam rá Önökre, az Alapítványukra, mely működésével népszerűsíteni kívánja a véradást, tájékoztatni a lakosságot arról, hogy bizony milyen gyakran szükséges vér, vérkészítmény adása daganatos és súlyos beteg gyermekek esetében.
Erre jó példa fiunk, Marci esete, aki többszörösen köszöni életét a véradóknak! Minden alkalommal, amikor újabb vérrel, vérkészítménnyel teli tasak kerül fel mellette az állványra, magamban imát mondok a névtelen életmentőért!!!

Fiunk története röviden:

Gyermekünk, Marci betegsége még 2013 január 23-án kezdődött, azaz ekkor kerültünk be a B-A-Z Megyei Kórház GYEK onkohaematológiai osztályára többszöri lázas állapot után, egy nagyon rossz vérképpel. Vizsgálatok sora következett (ultrahang, CT, biopszia vétel, stb.) melyek kamasz gyermekünket, aki még nem volt 15 éves, nagyon megviselték. Az első diagnózis histiocitózis volt, erre kezdték el kezelni február közepén, majd 3 hét múlva a debreceni labor új szakvéleménye megállapította a kevert sejtes Hodgkin lymphomát IV.stádiummal, többszörös szervi áttétekkel. Új kemoterápia következett, melynek első két blokkjára (OEPA) nagyon jól reagált, de a további kezelések (COPP) nem a várt eredményt hozták. Újabb lázas állapotok – melyeket fertőzésnek gondoltak kezelőorvosai – már a betegség újraterjedését jelezték. Többször rohantunk vissza a kórházba, volt hogy éjjel. Sajnos a nem megfelelő odafigyelés, a nem megfelelő terápia jelentős állapot rosszabbodással járt 2013 szeptemberére. Az általunk kiharcolt PET CT vizsgálat (mellyel a limfóma gyanú esetén a vizsgálatokat kellett volna kezdeni) csak 2013 október 28-án történt meg, s igazolta a betegség továbbterjedését. Új kezelési blokkok következtek (ABVD), melyekből négyet kapott Marci. Hatékonyságuk mellett sem sikerült tünetmentes állapotot elérni, ekkor már 2014 áprilisában jártunk. Az osztályvezető professzor csak a csontvelő transzplantációt ajánlotta fel, nem volt hajlandó további kemoterápiát adni. Két szakorvossal konzultáltam Budapesten, akik legnagyobb megdöbbenésemre közölték, hogy a fiunk nem a protokoll szerinti kezelésben részesült és tájékoztattak további kezelési lehetőségekről. A professzor az írásbeli szakmai javaslatok ellenére sem volt hajlandó további kezelést adni. 2014 júliusában egy külföldi gyógyszeres kezelésre utaztunk el, mely legnagyobb szomorúságunkra szintén hatástalannak bizonyult…

2015 november 2-án kezdünk mindent elölről, kanül beültetés, kemoterápiák sorozata. A közeli hozzátartozók közül senki sem bizonyult megfelelő donornak, így most derült ki, hogy egy 24 éves lengyel fiataleber segít majd gyermekünkön, a második transzplantáció során az ő  őssejtjeit kapja majd meg Marci előreláthatólag 2016. februárban…
36.hónapja, 3 éve tart Marci és családunk küzdelme a rákkal, ez idő alatt SOHA NEM VOLT TÜNETMENTES  állapotban. Rendkívüli ereje, hősies küzdelme, élni akarása példaértékű és erőt ad mindannyiunknak!

Az újabb transzplantációt követően egy évig kell itthon újra steril körülményeket, transzplantációs diétát, pasztőrözött ételeket és italokat biztosítani számára. Ezt megelőzően pedig finanszírozni kell az újabb kórházi benntartózkodásokat, benzinköltséget előteremteni, hiszen transzplantált betegként csak autóval utazhat, tömegközlekedéssel nem, szinte két háztartást fenntartani: itthon és a kórházban. A három éve tartó küzdelem családunkat lelkileg, fizikailag és anyagilag rendkívüli módon megterheli… Mindent megteszünk azért, hogy Marci EGÉSZSÉGES legyen és ÉLHESSEN!

mv_alom37_KovacsMarton01
mv_alom37_KovacsMarton02

Novák Kata

Kata álma az volt, hogy 3-4 napra szeretne szüleivel eljutni Bobóországba (Kolping hotel) Alsópáhok, mert a mindene a játszás, pörgés, fürdőzés. Álmát Bátor Kicsi Lélek alapítvány váltotta valóra.

Kedves Alapítvány!!

Slezsák Gabriella vagyok, a kislányom Kata 3 éves, Miskolcon lakunk.  11 hónaposan Neuroblastoma nevű daganatot igazoltak nála. 6 hónapot töltöttünk kórházba, kemotherápia, műtét, megannyi altatás a vizsgálatok miatt. Jelenleg jól van normális  óvodába jár, kiscsoportba, márciusban tölti a 4 évet.
Havonta járunk még kontrollra. Kata álma, hogy 3-4 napra szeretne szüleivel eljutni Bobóországba (Kolping hotel) Alsópáhok, mert a mindene a játszás, pörgés, fürdőzés! Ott igazán kitombolhatná magát!
Ezt mi segítség nélkül nem tudjuk megadni neki! Ebben szeretnénk a segítségüket kérni, hogy Kata álma valóra váljon!
Köszönöm hogy végig olvasták levelemet!

Köszönettel: Slezsák Gabriella ( Édesanya)

mv_alom41_NovakKata01
mv_alom41_NovakKata02
mv_alom41_NovakKata03
mv_alom41_NovakKata04

Gál Karolina, 16 éves

Karolina álma egy dobgitár volt. Álmát Tarjányi Eszter váltotta valóra.

Tisztelt Ments Életet Alapítvány!

Gál Karolina vagyok, 1999.08.21.-én Karcagon születtem.
Súlygyarapodás elmaradása és hasmenés állandó tünetei mellett 4 hetes koromban kerültem kórházba. Akkor tejérzékenységet állapítottak meg. Féléves koromig fejlődésem továbbra is elmaradt, ezért további kivizsgálásra kórházba kerültem Szolnokra. Akkor már légzési nehézségeim voltak a felgyülemlett váladék miatt, és ott került előtérbe a Cisztás Fibrózis gyanuja. Ez olyan genetikai eredetű rendellenesség, amikor a légzőszerv és az emésztőszervek másképp funkcionálnak. A tüdőmben folyamatosan genny termelődik, amelynek a tisztítása további romlásának megelőzése miatt, napi 7-szer végeznek inhalációt különböző gyógyszerekkel és légzésgyakorlatokkal. Segítem a tüdőm romlásának megakadáyozását. Társul hozzá a táplálék felszívódási zavarom is, amelyet felszívódást elősegítő enzimekkel tudom kezelni, hogy a fontos tápanyagok, vitaminok beépüljenek a szervezetembe. 2000 év tavaszán a Heim Pál kórház Mucoviscidosis rendelésén derültki, hogy Cisztás Fibrózisom van , majd 2001-ben a genetikai szakvélemény ezt alá is támasztotta. 2014. októberében kiderült, hogy az inzulinszigetem sem működik megfelelő képpen és inzulinos kezelés kezdődött nálam.
A rengeteg antibiotikumos kezelés, táplálékkiegészítő vitaminok, inzulin, a pontos diéta mellett súlyom folyamatosan gyarapszik állapotom stabilizálódott és sokkal jobban érzemmagam.
Jelenleg 16 éves vagyok a helyi Kunhegyesi Gimnázium 10.osztályos tanulója. Minden megpróbáltatásom ellenére, a sokkezelés, amit naponta már-már rutinszerűen végzek. Élem a szokásos tinédzserek életét, sok barátom van, sokkal nyitottabb vagyok a világra, nagyon szeretek énekelni, zenét hallgatni, szeretnék gitározni tanulni és ezért szeretnék egy dobgitárt.
Megköszönném, ha valóra váltanák ezt az álmomat, szeretnék egy dobgitárt kapni.
Köszönöm,hogyrésztvehetek a pályázaton.
Tisztelettel: Gál Karolina

alom57_MekliKevin02

Móricz Szabolcs

Szabolcs álma egy Mountain bike kerékpár volt. Álmát az ELTE diákjai és tanárai váltották valóra palacsinta sütésből gyűjtött adományból.

alom53_MoriczSzabolcs01
alom53_MoriczSzabolcs02

Milák Carlos

Milák álma egy LCD TV volt. Álmát az ELTE diákjai és tanárai váltották valóra palacsinta sütésből gyűjtött adományból.

alom52_MilakCarlos01

Régert Berci

Tisztelt Ments Életet Alapítvány!

Pár napja meghívót kaptam a László Kórház pszichológusától Kecskeméti Évától az idei rendezvényükre, ami a tavalyihoz hasonló lesz. Boldogan részt vennénk rajta a kisfiammal (Régert Bertalan, 8 éves) és a kislányommal együtt, de lenne egy kérésem:
Tavaly, amikor az ajándékokat osztogatták Berci tűkön ült, hogy vajon ő kap-e valamit, de nem került sorra, sőt, akkor még nem is tudtuk, hogy volna lehetőség arra, hogy az ő álmát is valaki megvalósítsa. Bercinek mindene a Star Wars és nagyon szerette a félsteril szobában az X-boxot is, ahol noha bezárva voltunk, de mozoghatott, így azóta is nagy álma, hogy egy Star Wars-os X-box tulajdonosa legyen.
http://www.xbox.com/hu-HU/games/star-wars-battlefront

Mivel Bercit és a kislányomat Dettit (4 éves) egyedül nevelem, ráadásul még a diplomám megszerzésén (szociális munkás) dolgozom, így egyelőre sajnos esélyem sincs, hogy egy ilyen ajándékot vegyek számára.
Bercinél 2013 augusztus 16-n diagnosztizálták a leukémiáját (ALL), rá következő évben február 14-n a László kórházban volt a csontvelő transzplantációja. Állapota stabilizálódott, 2014 szeptembere óta tünetmentes (remélem így is marad).
Rendszeresen járunk kontroll vizsgálatokra és védőoltásokra, amit Berci nagyon hősiesen visel és mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy ilyen ügyesen végigcsinálta a kezeléseket.
Folyamatosan mellette voltam, a kislányomat akkor az édesanyám nevelte, aki a mai napig mondogatja mennyire hiányoztunk neki.
A testi sebek begyógyulnak, de a lelkieknek sokkal több idő van szüksége.
Éppen ezért nagyon jók ezek az események és jó érzés látni a többi gyógyult beteget.
Megköszönném, ha Berci is részt vehetne az álmok megvalósításában ezen az októberi eseményen, aminek biztos vagyok benne, hogy nagyon örülne.

Tisztelettel és köszönettel: Rózsa Magdolna

Berci álma egy Star Wars-os X-box volt. Álmát az ELTE diákjai és tanárai váltották valóra palacsinta sütésből gyűjtött adományból.

alom51_RegertBerci01
alom51_RegertBerci02
alom51_RegertBerci03

Horváth Botond

Botond álma egy TV volt. Álmát Aréna Plaza Jégterasz és a Hujber család segítségével váltottuk valóra.

alom50_HorvathBotond01
alom50_HorvathBotond02
alom50_HorvathBotond03
alom50_HorvathBotond04

Gergely Tímea Blanka

Blanka álma egy Thera Togs elnevezésű speciális mozgás fejlesztő ruha volt. Álmát {} váltotta valóra

Blanka harmadik gyerekként érkezett a családunkba akit nagy szeretettel vártunk. Most két és fél éves tündéri kislány, aki szülési komplikációk következtében oxigénhiányos állapotba került, kétszer kellett élete első óráiban újraéleszteni. Ennek következtében súlyosan sérült a központi idegrendszere és visszamaradt a fejlődésben. Jelenleg még nem tudja megtartani a fejét, de már elég ügyesen próbálkozik, nem tud fogni se, de azt is nagy szorgalommal gyakorolja, beszélni sem tud de sokat mosolyog és nagy az életkedve, akarata és a szorgalma. Ülni , állni sem tud és ebben is segítene neki egy a speciállis ruha.
Blanka kívánságát próbálnánk teljesíteni a ti segítségetekkel, akinek egy Thera Togs elnevezésű speciális ruházat segítene , de mivel több száz dollár az ára, nincs lehetőségünk kifizetni.

mv_alom27_GergelyTimeaBlanka1
mv_alom27_GergelyTimeaBlanka2

Mága Vivien, 12 éves

Vivien álma az volt, hogy saját tv-je legyen a szobájában. Álmát Örkényi Éva – a Pharma-Synergy Kft nevében – váltotta valóra.

Mága Vivien vagyok, 12 éves. 2014. 06. hóban volt egy vakbél műtétem Szolnokon, és akkor derült ki a betegségem, hogy valójában milyen súlyos beteg vagyok, és utána Budapestre a László kórházba kerültem kivizsgálásra. Itt derült ki a betegségem, hogy csontvelő átültetésre van szükségem, amit megkaptam 2015. 03. 19-én. Jelenleg itthon vagyok, minden nappal javul az állapotom. Hetente kell járnom ellenőrzésre a László kórházba, dr. Kállai Krisztián a kezelő orvosom- Már sokat segítettek, de még lenne egy vágyam, hogy saját TV készülékem legyen a szobámban, mivel még nem vagyok teljesen egészséges, vigyáznom kell magamra, nem mindegy milyen körülmények között vagyok.

mv_alom22_MagaVivien1

Nátrán Alexa, 7 éves

Alexa álma egy egynapos program eltöltése volt egy eleven házban. Álmát a Hungarian Wedding Gála váltotta valóra.

Alexa a támogatók jóvoltából nem csak az Eleven Parkba jutott el, hanem egy 2 napos csodálatos programban vehetett részt a családjával együtt!

Alexa programja:
Dec 05.szombat
8 óra – Indulás Ösküről
10-12 Aréna Jégpálya – Alapítvány Program
Halász Évi hercegnőruha átadása, találkozás néhány felajánlóval
13-14.30 Ebéd – Vakvarjú Étterem
15 óra Szállás elfoglalása – Millennium Courtban
16 óra Marangóna cukrászda – sütizés
17 óra Indulás az Origó Filmstúdióba
18.00 Szindbád családi jégmusicalt

Dec.06. vasárnap

10-11.30 Tropicarium – Családos belépő (2 felnőtt, 2 gyerek) a Tropicariumba + idegenvezetés + egy állat örökbefogadása
12.00 Eleven Park – belépő a család részére, és zsetonok (Családi belépő ebédet is tartalmaz a gyerekeknek)
16.00 Indulás Ösküre

Problémás születési körülmények, halva születés, újjáélesztést követően oxigén hiányos állapot lépett fel. Katona és Dévény torna terápia alkalmazása. 2009.12.10-én szívműtéten egy szívizom gerenda eltávolítása, PM beültetése és egy diagnózis megállapítása mely egy gyógyíthatatlan szívizom vastagodás.

mv_alom13_NatranAlexa1

Hörnyéki Norbert, 14 éves

Nono álma egy asztali számítógép vagy egy laptop volt. Álmát Pataky Attila rockzenész az Edda Művek énekese váltotta valóra.

NORBERT /NONO/ 2001.11.03-án született Dombóváron. Kiskora óta folyamatosan beteg volt, hasmenés köhögés, fulladás. 3 évesen került Mosdósra, mert befulladt.,Azt gondolták, hogy asztmás, de mivel egyik nővérke mikor puszit adott neki megérezte, hogy nagyon sós a bőre. Ekkor csináltak neki egy verejték tesztet, ami nagyon magas lett és ekkor került sor a tüdő tükrözésre, ahol nagyon sok váladékot találtak, majd jött a genetikai vizsgálat.. Kisfiú létére rengeteget evett, de nem akart semmit hízni, majd kiderítették, hogy tejcukor érzékeny is amióta kezelik a CF-betegségét. Gondolok itt a spraykre és gyógyszerekre, tápokra, inhalálásokra, diétákra, azóta szerencsére állapota stabil, illetve nem romlik a tüdeje. Hízni továbbra sem hízik, de nem is fogy. Nono jelenleg 7. osztályos kiskamasz. Jól tanul, sokszor volt kicsiként kórházban, úgyhogy elég visszahúzódó. Szerencsére betegségét már nem szégyelli. Évente kontrollálják 3-szor, 4-szer, vagyis 3 havonta pulmonológiai kivizsgálása van. Gyógyszereit szedi (napi 12-14 szem) naponta 2-szer inhalál, ha jobban köhög akkor naponta 4-szer is kell. Jelenleg hetente 2-szer úszni jár és éli a mai kamaszok életét, imádja a kutyáját, mert az az igazi társa.

alom48_HornyekiNorbert01
alom48_HornyekiNorbert02

Kiss Bálint, 11 éves

Bálintnak álma az volt, hogy élőben láthassa az Eiffel-tornyot. Álmát Omász Katalin váltotta valóra a veszprémi Exklusive Tours Utazási Iroda nevében.

Bálint 11 éves. Születése óta küzd egy nagyon ritka genetikai betegséggel, amit neurofibromatózisnak neveznek. Ez egy jóindulatú daganat, ami az arcában növekedett, átszövi a csontokat, a szöveteket. Hazai szakemberek szerint nem operálható. A daganat folyamatosan nő, hogy mi lehet a végkimenetele, senki sem tudja. A kisfiú amúgy boldog, teljes életet él. Megtanult együtt élni másságával. Elképesztő képességekkel rendelkezik: zongorázik, táncol és egy nagyon új sportágban, peonzában bajnokságokat is nyer. Szülei nem mondtak le arról, hogy fiukat megoperálják. Elmentek egészen Izraelig, egy szakorvos csoporthoz, akik már végeztek hasonló műtétet, de ők sem vállalták a beavatkozást. Most Amerikába készül a család a kis Bálinttal, ahol egy új gyógyszeres kezelés kísérleteztek ki.

alom47_KissBalint01

Farkas Noel, 4,5 éves

Noel álma egy 102 cm-es LCD TV volt. Álmát a Spoon zenekar (utcazenéléssel gyűjtötték) váltotta valóra.

Noel története röviden:Hyper IgM szindróma,immundefekt.X-kromószómához kötött öröklött betegség. Noel 9 hónapos kora óta kapott havi szinten Immunglobulin pótlást. Tavaly júniusban elkapott egy fertőzést a szájában ami 10 hónapig tartott. Akkor a professzorok összedugták a fejüket hogy hogyan tovább. Azonnali transzplantációra volt szükségünk, ami 2015. május.27-én el is kezdődött. Itthon vagyunk lábadozunk.:)) Megkérdeztem Nonót, hogy mit szeretne. Azt mondta hogy a tengerben szeretne fürödni jövőre.:) Imád úszni!!! Mondtam neki hogy mondjon még egyet, ha ez nem jönne össze. Tv-t mondott,LCD 102-est.

alom46_FarkasNoel01
alom46_FarkasNoel02

Búz Jázmin Eszter, 15 éves

Eszter álma egy használt Kieffer Norbert Koof ugró nyereg volt. Álmát Dallos Bea váltotta valóra a Xenophon Lovas Klub nevében.

Búz Jázmin Eszternek hívnak. 15 éves vagyok, Miskolcon lakom. Mozgáskorlátozott vagyok, 28.hétre születtem, születésem közben oxigénhiányos állapot lépett fel, s agyvérzést kaptam a mozgatóközpont területén. Pontos diagnózisom : CP, teraparesis spactica. Kiskorom óta szeretem az állatokat, 6-7 éve kezdtem el lovagolni. Időközben megkaptam Fergeteg nevű saját lovamat, aki már lassan 3 éve boldoggá tesz. Fergeteg egy hatalmas szívű, segítőkész, magas fokon képzett 13 éves herélt (angol telivér x hannoveri). Sokat köszönhetek neki és magának a lovaglásnak is. Tudásom jelenleg: önállóan lovagolok lépésben és ügetésben és néhány díjlovas feladattal is tisztában vagyok (pl. hátralépés, eleje körüli fordulat, combra való engedés, iramfokozások). 2012–ben részt vettem egy Póni Klubos díjlovas versenyen, ahol D1 kategóriában indultam és a 4. helyen végeztem. Régi álmom egy használt Kieffer Norbert Koof ugró nyereg, amiben könnyebb lenne a lovaglás, a nagy támaszai miatt biztonságosabban ültetne, s a lábamat jobban tartaná. A nyereg méretünk 17-es ülőfelület, 31-es markamrával. Sajnos, eddig erre a nyeregre nem volt anyagi keretünk.

alom45_BuzJazmin01

Török Maja, 12 éves

Maja álma az volt, hogy egyszer repülhessen és Máltára utazhasson. Álmát Szabella Sándor váltotta vaóra a Sport Glogal Tours utazási iroda nevében.

Maja 2003. 07. 07 -én született. 2005 decemberében nagyon beteg lett, sajnos kezelték minden fajta betegséggel, majd 2006 januárjában egy általunk ismert és kedves ideggyógyászhoz elvittük egy vizsgálatra, aki 2 perc alatt megmondta nagy a baj. Aznap azonnali CT-t majd MR-t csináltak és másnap azonnal műtőbe vitték. A második születésnapja 01.26-a. A szövettan eredménye után a II.sz. Gyerekklinikára került, ahol megkezdték a kemoterápiás kezelését. Sokáig tünetmentes volt, majd a negyedik évben (2010.03.) egy MR vizsgálat során egy újabb daganatot találtak. Műtét majd ismételt szövettan, és utána a gyerekklinikán kemoterápia és sugárkezelés következett. Ugyan ebben az évben kiderült egy fülészeti vizsgálat során, hogy hallása nagyon romlott, így azóta mindkét oldalon hallókészüléket hord. Majd alig 3 év elteltével, 2013.01. hóban megtörtént a harmadik műtét. Ezután 2013. februárjában a kezelőorvos közölte, hogy Majának nincs semmilyen gyógyszeres kezelés amit tudnának adni, mert elhasználtunk mindent. Mindenfajta kertelés nélkül azt is elmondta, hogy nem lehet tudni mennyi ideje van még a gyereknek hátra, az időbe nem szeretne belebonyolódni. 2013 áprilisában egy kísérleti gyógyszert, a Temodalt kezdtük szedni amit idén júliusban abba kellett hagyni. Az utolsó MR leletünk stagnálást mutatott, de azt mondták, hogy ha abbahagyjuk a gyógyszert utána kell figyelni az MR-t. Most várunk az időpontra utána pedig az eredményre.
Maja egy teljesen normális általános iskolába jár, idén kezdte a 5. osztályt.
Maja álma, hogy egyszer repülhessen és Máltára utazhasson.

alom44_TorokMaja01
alom44_TorokMaja02

Tóth Levente, 4 éves

Levente álma az volt, hogy a szobájába laminált padló vagy bútor kerüljön. Álmát Lovas Anett váltotta valóra a Szerintem Fashion nevében.

Kedves Álomvarázslók !
Kisfiam, Tóth Levente egy 4 éves kisfiú, aki egy X kromoszómán öröklődő génhibával született, ezért először 2013 őszén, majd mivel az első nem sikerült,  2014 tavaszán újra csontvelő-transzplantálták . Levi imádja a Balatont, az úszást, ezért ez év tavaszán elköltöztünk Salgótarjánból a Balaton mellé ( mondjuk úgy, hogy a Balaton második vonalába ) Zalaapátiba. Ezzel a legnagyobb álmát teljesítettük. A ház, amire futotta, elég siralmas állapotban volt , de párom kitartó munkával egy legyengült immunrendszerű kisfiú számára is lakhatóvá tette. A gyerekszoba berendezésére viszont már nem maradt pénzünk. Így ha kérhetünk mi, személyes álomvarázslók egy kis plusz varázslói segítséget. Levi kb. 20 m2-es szobájába szeretnénk laminált padlót, vagy bútort kérni.
Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget !
Vígh Heni

alom43_TothLevi01
alom43_TothLevi02

Péter Ákos

Ákos álma egy kis traktor volt vagy egy ping-pong asztal az udvarra. Álmát Dr. Babai László váltotta valóra a Prima Medica nevében.

Kedves Alapítvány!

Péter Ákosnak hívnak, Pápa melletti kis településen élek szüleimmel és 10 éves nővéremmel. Fél éves koromban lettem beteg, szisztémás JIA a betegségem neve, ami ízületi gyulladást okoz nálam. Kétszer estem át csontvelő transzplantáláson, de a betegségem így is visszatért. Most egy nagyon jó és új biológiai terápiát kapok már 3 éve, ami mellett teljes életet tudok élni. Mikor anyukám mondta, hogy lehet álmodni, rögtön tudtam, hogy mit szeretnék. Nagyon szeretem a traktorokat, de sajnos a pedálos traktoromat már kinőttem és nagyon szeretnék egy igazi kis traktort, olyat, amilyen Jóska bácsinak is van, mert azt már tudom vezetni 6 éves korom óta.
Anyukáméktól már többször kértem, de sajnos nem kaptam még meg. Ha teljesülne ez az álmom, én lennék a legboldogabb a világon! De anyukám azt mondja, ez túl nagy kívánság, kérjek valami kisebb dolgot. Ezért van más is, amit nagyon szeretnék, egy ping-pong asztal az udvarra, és egy igazi nagy kosárlabda palánk, aminek van állványa is, és bárhova lehet tenni kint. Ha ezek közül valamelyik álmom teljesülne, akkor nagyon- nagyon boldog lennék! 🙂
Puszi:
Ákos”

alom42_PeterAkos01
alom42_PeterAkos02

Pap Krisztike, 7 éves

Krisztike álma egy Xbox One 500 GB konzol volt pár játékkal. Álmát Csó Gábor (magánszemély) váltotta valóra.

A 7 éves Krisztikénél, tavaly július 23-án neuroplastoma áttétes rosszindulatú daganatot, kedvezőtlen besorolásút állapítottak meg. Azóta túl van 11 kemoterápiás kezelésen, egy őssejt transzplantáción és 20 alkalmas sugárkezelésen, jelenleg a gyógyszeres kezelése tart november végéig, még decemberben egy műtét vár rá. Ezek után végzik el nála az MR, CT, ultrahang vizsgálatokat és akkor fog kiderülni, milyen mértékben tűnt el a daganat és hogy milyen további kezelés vár rá. Krisztike szorgalmának köszönhetően, magántanulóként végezte el az első osztályt, jelenleg 2. osztályba, már az iskolába jár. Bár várhatóan az immunrendszer hiánya miatti hiányzásokból adódóan a második osztályt is magántanulóként fogja befejezni, de amennyire szorgalmas biztos sikerülni fog neki.

alom41_PapKrisztike03
alom41_PapKrisztike04
alom41_PapKrisztike01
alom41_PapKrisztike02

Mócsán Alex Gábor, 4,5 éves

Alex nagy álma egy “igazi” autóságy volt. Álmát Pintér Károly váltotta valóra, családi vállalkozásuk a Censor Kft nevében. A cég könyvvizsgálattal és adótanácsadással foglalkozik.

Tisztelt Kaspár Attila!
Kisfiamat Mócsán Alex Gábort szeretném a “Váltsd valóra egy beteg gyermek álmát” elnevezésű programra jelentkeztetni. Sajnos ez év április 17-én a Heim Pál Gyermekkórház onko-haematológiai osztályán felállították a szörnyű diagnózist, mely szerint kisfiunk acut lymphoid leukémiában szenved. A kezelését még aznap megkezdték, és azóta is tart a kemoterápiás és gyógyszeres kezelése. Kisfiam hősiesen viseli a rengeteg vérvételt, lumbálást, csontvelő mintavételt, és az akár napi tíz tabletta bevételét is. A betegség miatt óvodai társaival már nem találkozhat, és játszótérre, kirándulni, nyaralni sem mehettünk vele. A négy fal közé zárva a kedvenc játékaival ütjük el az időt. Alex imádja az autókat, már mindenféle fajtájút begyűjtött. Nagy álma egy “igazi” autóságy. Jelen helyzetünkben mi ezt nem tudjuk megvenni, mivel én táppénzen vagyok, lakáshitelünk közel 130.000 Ft, férjem fizetéséből pedig egyéb banki tartozásainkat vonják. A betegség miatt nagyon fontos a megfelelő és pihentető alvás, ezért is kérem Önök segítségét az álmunk teljesítéséhez.

alom40_MócsanAlexGabor01
alom40_MócsanAlexGabor02

Lakatos Norbi, 8 éves

Norbi álma egy laptop volt, amit három testvérével közösen használna. Álmát Kutny Judit váltotta valóra a Bennovum Herbaház Kft nevében.

Kedves Kaspár Attila!
Alulírott Tonté Borbála egy pár mondatban leírom önnek gyermekem Lakatos Norbert (szül: 2007.02.09.) 6000 Kecskemét, Mátis Kálmán u. 10.3/12.) betegségét. A betegsége neve : idiopátiás aplasticus anemia, ami azt jelenti, hogy a csontvelője nem tud vért termelni. Szerencsére van a nagyobbik lánytestvére és ő lehetett a donora.
Norbikáék négyen vannak testvérek, sajnos nagyon nehéz anyagi helyzet közt élünk, nehezen tudjuk fizetni a rezsit, az iskoláztatást, az óvodáztatást és a váratlan kiadásokat. Ezért is van sajnos hogy plusz dolgokat már nem tudunk nekik venni. Norbikának lenne egy álma amit mi biztos nem tudnánk teljesíteni. Az ő álma egy laptop lenne, hogy tudjon rajta internetes játékokkal játszani ő és a tesói is.
Persze látják, hogy a környezetében sok gyereknek van, nekik meg nincs. Azért írom többes számban, mert Norbika úgy kérte, mivel ő a tesóira is gondol. Ha ezt valaki tudná teljesíteni, ők lennének a legboldogabb gyerekek a világon.

Kecskemét, 2014.07.27.
Tisztelettel: Tonté Borbála (anya)

alom39_LakatosNorbi01
alom39_LakatosNorbi02

Korányi Mátyás, 16 éves

Mátyás álma volt, hogy legyen egy televízió a szobájában. Álmát Szabó Ádám – zenész – váltotta valóra.

Mátyás Cistas Fibrózisban szenved. Ez egy gyógyíthatatlan betegség. Sajnos két három havonta két hetes vénás kezelésre be kell feküdnie Törökbálintra, a Gyermek Tüdőgyógyintézetbe. Ott van a Cf központ, más kórházban nem fogadják ezeket a betegeket. Mivel mi Kaposváriak vagyunk, anyagilag az odajutás és az ott tartózkodás is komoly anyagi terhet jelent. Tavaly októberben gyomorszondát “Peget” kapott, mert ez a betegség nem csak a tüdőt érinti, hanem a külső  elválasztású mirigyrendszert is. Nagyon legyengült állapotba került és ezért volt rá szükség.

alom38_KoranyiMatyas01
alom38_KoranyiMatyas02

B. Léna, 12 éves

Léna álma egy laptop volt játékokkal. Álmát Dulay Zita váltotta valóra a BGB Interherb Kft nevében.

B. Léna vagyok 12 éves, és cisztás fibrózisos betegségben szenvedek. Mielőtt elkezdeném levelem szeretném megköszönni, hogy gondolnak a beteg gyerekekre és megkönnyítik életüket. Nekem 2 éves koromban diagnosztizálták a betegségem. Naponta 1-2 órát vesz igénybe az állapotom fenntartása különböző kezelésekkel, ezek az órák társaimtól külön az otthonomban történnek, van hogy több időt kórházban kell töltenem, ilyenkor antibiotikumos kúrával erősítik fel a szervezetem. A betegségem miatt sok időt töltök a barátaim nélkül, ezért nagy segítség lenne számomra, ha kaphatnék egy laptopot amin egyrészt a kapcsolatot tarthatom társaimmal, másrészt le tudom kötni magam. Van egy kedvenc játékom, amiről barátaim meséltek, a neve Sims 4, ami olyan játék, amiben egy család életét lehet létrehozni, és játszani. Nagyon örülnék neki, ha olyan laptopot kapnék, ami képes videó és ilyen játékok lejátszására, az pedig várakozáson felüli lenne, ha a játékot is megkapnám hozzá.

alom37_BellaLena01
alom37_BellaLena02

Takács Gergő, 12 éves

Gergő álma, egy fémautó makettje volt. Álmát Szabó Ádám – zenész – váltotta valóra.

A Gergő betegsége 2014.02.18-án derült ki, T-sejtes ALL. Fájlalta a lábait, étvágytalan lett és fáradékony.
Azonnal elkezdték a kemoterápiás kezelést, de a kezelésekre az első időszakban alig reagált, így nála a legerősebb kemoterápiat kellett alkalmazni.
Két hónappal a kezelések megkezdése után, az intenzív osztályra került, ahol 3 hétig lélegeztető gépen volt.
Azután újra kellett tanulnia járni, majd fokozatosan erősödött. A továbbiakban szinte eseménymentesen folytatódott a kezelés, leszámítva kisebb fertőzéseket.
Egy évig kapta a kemoterápiás kezeléseket, majd sugárterápia következett 8 alkalommal.
Ez év március 18-án megtörtént az őssejttranszplantáció, majd pár nap múlva vérmérgezést kapott, aztán CMV fertőzést, ami vérzéses tüdőgyulladást okozott és 6 hétig oxigén pótlásra szorult. Végül 3,5 hónap kórházban töltött idő után végre június végén hazajöhettünk,és azóta heti kontrollokra járunk.

alom36_TakacsGergo1
alom36_TakacsGergo2

Kovács Cintia, 9 éves

Cintia álma egy laptop volt. Álmát Kovács István, világbajnok, olimpiai bronzérmes birkózó, a Magyar Bírkózó Szövetség alelnöke váltotta valóra.

Cintia 2006-ban született,ekkor tudtuk meg,hogy szívbeteg.Cintiának egy összetett szívbetegsége van.Betegsége Fallot tetralógia.Amely nem más mint amikor a méhen belül,a szív kialakulása során nem megfelelően fejlődnek ki az üregek és az erek.Ennek következtében a vér áramlásának sebessége és irány sem megfelelő.Ez egy összetett betegség mely kamrai sövényhiányból,megnagyobbodott jobb kamrából,a kamrából kiáramló vér útjának szűkületéből és az egyik billentyűje nem fejlődött ki rendesen. Rendszeres ellenőrzésekre járunk 2-3 havonta Veszprémbe.Évente egyszer Budapestre a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe.Egy éves korában mütötték meg.Rendszeres gyógyszerek mellett jelenleg stabil az állapota.Műtétek várnak még rá.Végleges szívbillentyűt 18 éves kora előtt nem kaphat.

alom49_KovacsCintia01
alom49_KovacsCintia02

Fehér Tamara

Tamara álma egy X-box volt játékokkal. Álmát a CBA segítségével váltottuk valóra.

Tamara története (anyukája leveléből):

Tamara betegsége 2012. októberében kezdődött. Először besárgult, azt hittük , hogy “csak” májgyulladása van, de sajnos később kiderült, ennél sokkal nagyobb a baj.  2012. novemberében kerültünk Budapestre a Szent László Kórházba, ahol vizsgálatok sora következett. Aztán kiderült a betegség: Súlyos aplasztikus anaemia, ami a csontvelő lelassulását, illetve teljes leállását jelenti. Amikor megvolt a diagnózis, elmondták, hogy a gyógyulás esélye a csontvelő-transzplantáció, ennek megfelelően vizsgálták tovább Tamarát, illetve nővérét is, mint lehetséges donort. Amikor kiderült, hogy  a nővére alkalmas donornak, akkor felgyorsultak az események. 2012. december 14-én, a steril boxban kemoterápia után sor került a transzplantációra. Ezután várakozás következett, hogy beindul-e a csontvelő, ami nagyon lassan következett csak be. A gyógyulást hátráltatta egy közben kapott agyi történés is, aminek következtében Tamit  3 napig altatták az intenzív osztályon. Aztán lassan felébresztették, és szerencsére semmilyen maradandó károsodást nem szenvedett. Ezután lassan haladtunk a kórházi osztályról kifelé, először csak a Déméter-házba, aztán haza fél napra, és végül teljesen haza. Tami ma már teljesen jól van, szeptembertől újra iskolába fog járni.

alom35_FeherTamara1
alom35_FeherTamara2

Fekete Kristóf

Kristóf álma egy laptop volt. Álmát a CBA segítségével váltottuk valóra.

Kristóf története (anyukája leveléből):

Legidősebb kisfiam Kristóf, 12 évesen 2013 áprilisában került be a Madarász utcai onko-hematológia osztályára. Már hónapok óta rosszul volt, de nem találták az okát. Nagyon aggódtunk és nem mertem lefektetni annyira rosszul nézett ki április 28-án vasárnap. Így elindultunk a Heim Pál ügyeletre. Éjszaka már mentővel vittek át bennünket a Madarász utcai klinikára. Reggel már transzfúzió, és csontvelő vizsgálatok következtek és a szörnyű diagnózis, hogy Krisi leukémiás. Két kistestvért hagytunk itthon! Áprislis 28-án kezdődött a kezelés, és december 27-én kapta az utolsó infúziós kemotárápiát. Azóta itthon, tablettában szedi a kemót tovább. Kristóf nagyon szeretne egy jó laptopot.

alom34_FeketeKristof1
alom34_FeketeKristof2

Turcsán Tamás

Tamás álma egy laptop volt, ami elengedhetetlen a tanulmányai folytatásához. Az álmot a CBA segítségével váltottuk valóra.

alom33_TurcsanTamas1
alom33_TurcsanTamas2

Hujber Levente

Levente álma egy laptop volt. Az álom valóra váltói: Csobán Éva esküvőszervező „Esküvő, ahogy megálmodtad”, Ceremóniamesterek szövetsége tagjai (Tóth Mihály ceremóniamester, Hunyi Péter ceremóniamester, Molnár László András ceremóniamester, Farkas Stefán ceremóniamester, Illés Péter ceremóniamester, Kormos Róbert ceremóniamester, Marosi Viktor ceremóniamester), Halász Éva ruhatervező, Fleur & Ballon Dekoráció: Szabó Mónika és Czeczó Anikó, G2 fotó:Alapi Gábor és Pál Gergely Botond, Smash Event Rendezvénytechnika: Dj Smash, Serenity Team: Laukó Brigitta és Káfka István.

Levente története:
Hujber Levente vagyok,10 éves.2007 júniusa(édesapám halála óta)édesanyám egyedül nevel minket.Van két testvérem(7 és 13 évesek).Nekem 2013.júniusában fájt a hasam és nem tudtam enni.Anyukám elvitt orvoshoz,ő elküldött vérvételre.Nagyon rossz lett azonnal beutalt a Tűzoltó utcai kórházba.Ott csináltak csontvelő mintavételt kiderült,hogy leukémiás(ALL)vagyok.Végigcsináltuk az összes blokkot. Volt porton is kanülöm is. Nagyon sok vért,trombocitát kaptam a kezelések alatt. Január 4-én fejeztem be a kezeléseket. 2014.február 3.án feküdtem be a boxba a László kórházban. Február 12-én volt a csontvelő transzplantációm. A bátyám volt a donor. Édesanyám mindvégig mellettem volt a testvéreimmel együtt a Démétér házban. Február 26-án nyílt ki a box ajtóm.
Mai napig magántanuló vagyok,nagyon szeretnék egy laptopot ami segít a tanulásban. Vagy egy okos tévét.

alom32_HujberLevente1
alom32_HujberLevente2

Szilvási Lilla

Lilla álma egy trambulin volt. A kívánságot Belágyi Éva segítségével a Pirula-Pont Kft. teljesítette.

Lilla története (anyukája leveléből):

2013 július 9-én háziorvosi vizsgálatra mentem kislányommal Szilvási Lilla ,aki akkor 8 hónapos volt , a doktornő kitapintott kislányom hasában egy elég nagyméretű keményedést, másnap hasi ultrahangon voltunk a helyi kórházban, majd a rákövetkező napon a budapesti Tűzoltó utcai Gyermekklinikára mentünk, ahol vizsgálatok sora után kiderült a szörnyű diagnózis Lillának 8 cm-es daganat van a májában(hepatoblastoma) .Azóta túl vagyunk 4 műtéten és 9 kemoterápián.Az első a portbeültetés volt, a második műtétnél ki akarták venni a daganatot, de májelégtelensége lett volna ,így 2014 januárban Németországba mentünk májátültetésre.Kint létünk alatt Lilla édesapja elhagyta őt, pedig ő lett volna a donor.Németországban 4.5 órás műtét után kivették a daganatot , több ,mint fél máját el kellett távolítani kislányomnak, majd itthon kivették a portját is ez volt a 4. műtét, azóta folyamatosan járunk ellenőrzésre, MR vizsgálatra.

alom31_SzilvasiLilla1
alom31_SzilvasiLilla2
alom31_SzilvasiLilla3

Bartha Viktória (14 éves)

Viktória álma egy notebook volt. Az Ő álmát a Ments Életet Közhasznú Alapítvány Gazdag Tibor segítségével váltotta valóra.

alom30_BarthaViktoria1
alom30_BarthaViktoria2
alom30_BarthaViktoria3

Misik Milán (5 éves)

Milán álma egy nagy tv volt, amin nem kellene osztoznia és tudná élvezni a meséit. Álmát Magyar Nemzeti Bank segítségével váltottuk valóra.

Milán története:
Milán 2010-ben hörgőszűkülettel született.
1.5 éves koráig megfelelően fejlődött. 3 hónap alatt elhagyott mindet amit addig tudott. Jelenleg nem beszél.nem eszik-iszik egyedül.nem kommunikál. Nagyobb a mája és a lépe.
Középsúlyos fogyatékos. A denver teszt szerint mérhetetlen az iq-ja. Kezdödő süketség és légzéskimaradások.
Április óta angolkóros(9 szem gyógyszerrel tartjuk életben), pelenkás. Az orvosok szerint egy genetikai felszívódási zavar okozza mindezt, de eddig nincs pontos diagnózisunk!

alom29_MisikMilan1
alom29_MisikMilan2
alom29_MisikMilan3
alom29_MisikMilan4

Majnik Zsolt (15 éves)

Zsolti álma egy Samsung Full HD 3D Smart LED Tv volt – álmát a Magyar Nemzeti Bank segítségével váltottuk valóra.

Zsolti története:

Még anno 2005 decemberében történt. A hónap elején kezdődtek a véraláfutásos tünetek, amire nem lehetett gyanakodni hiszen sokat futottam fociztam. Egyik nap a napköziben elhánytam magam, a többiek szerencsétlenségére. Haza vittek papámék és egy kiadós alvás után minden gondom elszállt. A következő nap a háziorvosnál nyitottunk aki beutalót adott a SOTE I.sz Gyermekklinikájára. Vérvétel, kis hiszti és túlestünk rajta. Nem kellett sokat várni, megjött az eredmény és ezzel együtt a rossz hír is. Leukémia egyik változata amit birtokoltam. T sejtes ALL. Emlékeim szerint, kis első osztályos lurkóként boldogan vonultam be a 2-es kórterembe, de nem tudtam mi vár rám.
Egy év kőkemény terápia, a poklok pokla és egyéb nyalánkságok. Az biztos, hogy a családom nélkül már nem lennék itt. Kiderült ugyanis hogy a kezelések ellenére csontvelő átültetésre van szükségem. Viszonylag hamar, nagyjából fél éven belül találtak megfelelőt, és ezzel egy új fejezett vette kezdetét. A Szent László Kórház kisbetege lettem. (Természetesen nagy bajjal.) Mivel az első feladat az volt, hogy le kell nullázni a vérképem jött a sugár terápia. Egy hetes mindennapi kiruccanás a Kék Golyó utcai klinikára. Mindenki csodálkozott hogy milyen jól bírom, semmi bajom, jó kedvem van. Na és ami mindenkit nevetésre bírt, a mentővel szirénázva megállunk a lángososnál, mert én azt szeretnék enni, másnap pedig a hentesnél csirkemell sonkát venni. Mindenki rajtam nevetett, persze jogosan hiszen ilyet még nem láttak.
Aztán eljött a „nagy nap” amire mindannyian vártunk. 2007. március 7-e. Az átültetés zökkenő mentesen ment, csak enni nem akartam utána pár hétig. Aztán úgy gondoltuk minden simán megy majd. Na mégse. Egy laza epilepsziás görcsöt, és egy heti kómát kaptam kézhez, mert úgy éreztem hogy megérdemlem. A szerencse az volt hogy az intenzív osztály mellettünk volt. Mindenki rohangál, de én ebből semmit nem vettem észre, hiszen kis híján meghaltam. Na igen, ez volt a harmadik amikor nem sok választott el. Ezután újabb beavatkozások történtek hiszen mindig elkaptam valamit, de mivel elég pocsék vérképem volt, mindig szóltak hogy lehet ez lesz az utolsó.. De megúsztam szárazon. Igaz, sokszor eszembe jutott hogy mi a francnak csinálom tovább, mikor én csak minden baj forrása vagyok. Az öcsémtől aki nagyjából 1.5-2 éves lehetett elvettem a gyerekkorát, apáék sírnak, én is sírok, és sokáig úgy voltam vele, hogy nem szenvedek tovább én se, és nekik sem kell. Jött a mélypont, elegem volt mindenből. Kimondtam. Vége. Itt abbahagyom. De szeretett szüleim, és az az egy bizonyos cél, mindig tovább hajtott. Végre hazamehettem. Ötödikes voltam már ekkor, és nagyjából 1 évet voltam a suliba eddig. Ekkor már minden rendben volt. A vérképem is javulgatott, elkezdtem „tanulni”. De hetedikben már szép eredményeim voltak, nyolcadikban még jobbak, és bekerültem egy nagyon nehéz suliba, ahol sikeresen zártam a nulladik évfolyamot, egy középszintű érettségivel ami négyes lett. Az a kár hogy papír nincs róla.
Ma már élem az életem, jóképű fiatalember vagyok, némi humor hozzáadásával. Na és persze szerény is. Komoly lettem a koromhoz képest, és lezártam a múltat. Bár miközben ezeket a sorokat írom, eszembe jutnak az emlékek, betegtársak, a szép, és a kevésbé jó, vagyis rossz emlékek. De ez is én VOLTAM. Egy kissrác nagy bajjal.

alom28_MajnikZsolt1
alom28_MajnikZsolt2

Mogyorós Adélia (2 éves)

Adélia álma egy trambulin volt – álmát Gódor Balázs váltotta valóra. A szállításban Szilágyi Erzsébet és férje segített.

Adélia története:

Mogyorós Adélia 2 éves, 2012.12.11-én koraszülöttként látta meg a napvilágot /2,2kg és 45cm/
3 hetet töltöttünk kórházban, mert nem fejlődött és nem volt jó a májfunkció értéke. Senki nem tudta megmondani mi lehet a baj. Hazaengedték!! Sok tejcsit szopizott mégis éjjel-nappal egyfolytában csak sírt-sírt!!! 4 hónapos korára még szinte semmit nem fejlődött, fehérjeszegény lett, teste szinte csont és bőr, arca pedig olyan lett mint egy lufi. Naponta 8-9 híg széklete volt. Az orvosa azt mondta majd ha mást is eszik, nem csak szopizik jobb lesz. Már felkölteni sem tudtam olyan gyenge lett. Nem volt mire várni!!!! 100km-re lévő Debreceni Klinikára rohantam vele ahol azonnal megkezdték a fehérjepótlást vénásan és kivizsgálások sora következett…/ Vékonybél biopszia…/ 3 hét után egyre sósabb verejtéke miatt elvégzett teszt után közölték velem hogy Adéliának Cisztás Fibrozisa van!!!!!

Egy gyógyíthatatlan ritka genetikai betegségben szenved, ami elsősorban a tüdőt és az emésztőrendszert érinti, de más szervek is károsodnak. Mivel ez a betegség az élettartamot jelentősen megrövidíti egy ÉLETEN ÁT TARTÓ terápiára van szükség, mely egyrészt gyógyszeres, másrészt fizioterápiából áll. Valamint fokozottan kell figyelni a higiéniára a fertőzések elkerüléséért, melyek súlyos tüdőkárosodást okoznak!!

Óvom Adélia minden lépését!!! Más korabeli gyerekek a játszótéren töltik idejüket ha jó az idő,  Adélia még soha nem volt és nem is nagyon találkozik gyerekekkel. Mindent fertőtlenítek, de így is elkerülhetetlen a légúti fertőzést okozó kórokozók megtelepedése. Pár havonta szükséges 2 hetes antibiotikumos kezelés, mely eddig szinte mindig kórházi körülmények között történt. Vénája nagyon gyenge, nem igazán van olyan vénája amit nem szúrtak volna már többször is meg. Rendszeresen járunk kórházba és már az ajtó előtt vigasztalhatatlan sírásba kezd, emlészik a sok kínzásra ami a branül behelyezéssel járt.

17 féle gyógyszert, vitamint, tápszert és gyógyhatású készítményt kell napi szinten szednie. Naponta 3-szor  fél-1 órát töltünk inhalálással és fizioterápiával mely még kicsi kora miatt egyelőre hátklopfolásból áll.

Mindezek ellenére egy nagyon energikus, akaratos, boldog kislány!!!!!! Már napi rutinná vált a terápia, Ő még nem is tudja hogy ez nem így van más gyerekeknél. Míg mi küzdünk a betegséggel ők játszhatnak!!

Nagyon szeret ugrálni, ágyon, földön bárhol mint egy kis kenguru, aminek én nagyon örülök, mert nagyon jó a tüdejében lévő váladék leválasztásához!!!

Éppen ezért is örülnénk ha lehetne egy Trambulinja /180cm-es, védőhálóval/, mely örömet szerezne neki és a váladék leválasztásban is egy életen át segítségére lehetne!!!

Sajnos a gyógyszerei nagyon sokba kerülnek, dolgozni még sokáig nem tudok, mert egész napos kezelést igényel Adélia, így ilyen dolgokra már nem futja a családi kasszából.

Köszönettel: Kovács Beatrix, Adélia édesanja

alom27_MogyorosAdelia3
alom27_MogyorosAdelia4
alom27_MogyorosAdelia1
alom27_MogyorosAdelia2

Rácz Domán

Domán álma egy intenzív egy hetes terápia volt a Gézengúz Alapítványnál, Győrben – Domán álmát Generali Biztosító Veszprém váltotta valóra.

Domán története:

Rácz Domán Géza, született Budapest, 2011.09.23. 35.hétre összetett fejlődési rendellenességgel. 3 hónaposan motoros szívműtéten esett át,az első 9 hónapot szinte folyamatosan kórházban töltötte.(Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet,Sote I.sz.Gyermekgyógyászati Klinika,Margit Kórház,Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház)
Alapbetegségei: Truncus arteriosus communis,kétoldali policisztás vese,kétoldali főhörgő szűkület,agyi atrophia.
A sikeres szívműtétet követően Domi mindkét veséje leállt és dializálni kellett 2,5 hónapon keresztül a hasába műtött katéter segítségével. A műtétet követő kórházi időszak alatt sokszor kapott fertőzést, többször voltak légzéskimaradásai, került olyan állapotba is,hogy majdnem újra kellett éleszteni. 9 hónapos kora óta van tartósan itthon velünk és azóta tudunk egy család lenni.
Sajnos az eleinte jelentkező légzéskimaradásokból később epilepsziát állapítottak meg.Volt egy fertőzéssel együtt járó nagy rohama,ami közel 1 órán keresztül tartó rángással járt. Sok gyógyszert szed kiskora óta:2 vérnyomáscsökkentő napi 3x, 2 görcsoldó napi 3x,vízhajtó. Alap szervi betegségei miatt gyakori hurutosságra hajlamos,ez elhúzódó köhögéssel,orrfolyással,lázzal jár.
Sajnos további szívműtét vár még Kisfiúnkra, mert a homograftot, amit kapott, 18 éves koráig még cserélni kell. Várhatóan előbb-utóbb a veséje is le fog állni, mert ez a vesebetegség, ami Dominak van, gyógyíthatatlan. Csak új vese tud segíteni rajta.
Elmaradása értelmi és motorikus szinten is jelentős.Jelenleg kezdetlegesen beindult a járás,még nem stabil és magabiztos,de beindult. Beszélni abszolút nem beszél,de sok mindent megért és egyszerűbb utasításokat végrehajt.10 hónapos kora óta fejlesztést kap. A rendszeres fejlesztések meghozzák az eredményt,mert ezek révén látványos a fejlődése. Mivel Domán nem tudja még elmondani kívánságát,ezért helyette mi szülők szeretnénk kérni számára egy intenzív egy hetes terápiát a Gézengúz Alapítványnál Győrben ha lehet a nyár folyamán, ahol mi szülők is jelen lehetünk gyermekünkkel. Köszönjük szépen előre is,hogy közreműködésükkel ez megvalósulhat és nagyon hálásak vagyunk a figyelmükért és segítő szándékukért.

alom26_RáczDomán1

Kántor Bence

Bencének az álma egy Xbox volt – Bence álmát Csó Gábor – Diamond Medical Kft. (Kiskunhalas) és Fetter Attila – Fetter Lucky Kft. (Kiskunhalas) váltotta valóra.

Bence története:

Bence 2005-ben született, 2006-ban diganosztizálták nála az ALL-t. Kemény hónapok következtek az életünkben az I.számú gyermekklinika akkor még működő haematológiai osztályán. Hamarosan kiderült, hogy csontvelőtranszplantációra lesz szüksége. Szerencsénkre viszonylag hamar találtak donort Németországban, akivel közel fél éve már sikerült a kapcsolatot is felvennünk! Így már arccal és nem névtelenül tudunk neki is köszönetet mondani!
A Szent László kórházban végezték a beavatkozást. Azóta is visszajárunk kontrollvizsgálatokra, nagyon hálásak vagyunk a doktor bácsiknak, nővérkéknek az odaadó munkájáért.

mv_alom3_KantorBence1
mv_alom3_KantorBence2
mv_alom3_KantorBence3

Petike

Petike nagy vágya egy kalózos csúszdás galériaágy volt. – Veszprém Megyében megvalósult az első álom átadás. Az átadáson jelen volt, a Tapolcai Polgármesteri hivatalból: Tapolca polgármestere / Dobó Zoltán és jegyzője / Ughy Jenőné, mint “álomvarázslók”. Továbbá akik segítettek, az álom létrehozásban: egy fővárosi bútorokat gyártó cég, egy ajkai szivacsfeldolgozó,valamit egy szintén ajkai kárpitos cég. Petike szobáját még tavasszal, kalózosra festi Márta Gáborné Manó. A beteg kisfiú nagy ovációval fogadta a kiságyat. Reméljük így segíthettünk hozzájárulni Petike mielőbbi gyógyulásához.

Petike története:
2013. májusában, véletlenül derült ki, hogy Petike nagyon beteg. A két és fél éves kisfiú egy ideje nyugtalanul aludt, hasmenése volt és fájlalta a hasát. Mivel egy évvel korábban volt egy invagináció nevű bélproblémája, anyukája elvitte egy hasi ultrahangra, ahol nem várt eredménnyel szembesültünk. A hasában egy ötször nyolc centiméteres daganat rajzolódott ki, amivel a háziorvos a veszprémi megyei kórház gyermekoszályára, onnan pedig még aznap Budapestre, a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára továbbították, és megkezdődtek a kezelések. Ez azt is jelentette, hogy a család hosszú időre szétszakadt, két testvére is sok időt volt kénytelen a nagymamánál, a szülőktől távol tölteni.
Mivel az eredeti daganat ekkor még nem volt műthető és mellette már szinte az egész testében áttétek alakultak ki, egy nagyon intenzív protokoll szerint, tíz naponta kapott kemoterápiás kezeléseket. A kezelések hatására a vérképe egyre jobban leromlott és egyre nehezebben volt képes regenerálódni, ezért egyre többször szorult vérre és egyéb vérkészítményekre. Mi magunk is ekkor szembesültünk azzal, hogy egy ilyen beteg gyermek felépüléséhez mennyi véradó önzetlenségére van szükség, és hogy mennyire nélkülözhetetlen az ő segítségük.
A kemoterápiás kezelések után szerencsére műthetővé vált a daganata, az áttétek pedig eltűntek. A sikeres műtét és még két, nagyon erős kemoterápia után átirányítottak minket a Szent László Kórház őssejt transzplantációs oszályára, ahol hosszú heteket töltött, nagyon szigorú higiéniai szabályok mellett, amit az ott dolgozó orvosok és ápolók, illetve az oszályt látogató önkéntesek kedvessége tett elviselhetővé.
Nem sokkal Karácsony előtt egyesült újra a család, és bár még mindig szigorú szabályok között, de végre együtt lehettünk. Petike azóta jól van, és bár testileg azért láthatóan gyengébb, mint kortársai, egyre inkább élheti az egészséges gyerekek mindennapi életét. Petike nagy vágya egy kalózos csúszdás galériaágy, nagyon boldog lenne, ha megkaphatná.

alom25_Petike1
alom25_Petike2
alom25_Petike3
alom25_Petike4

Sipos Peti, 7 éves

Peti álma egy tablet volt. Álmát a Vastag Csabi váltotta valóra.

Sipos Peti daganatos betegségből gyógyul, az álma egy PSP konzol volt. Vastag Tomi javaslatára, egyeztetve a szülőkkel, egy játékra is alkalmas tablet mellett döntöttünk. Hiszen ezt sokkal több dologra használhatja majd Petike. Álmát Vastag Csabi váltotta valóra!

alom24_SiposPeti1
alom24_SiposPeti2
alom24_SiposPeti3
alom24_SiposPeti4

Gyimesi Johanna, 6 éves

Johanna álma egy Flicker roller (risza roller) volt. Álmát a BGB Interherb Kft. váltotta valóra.

Gyimesi Johannát leukémiával kezelték, az álma egy tablet volt, ami a BGB Interherb KFT ügyvezetőjének, Dulay Zitának a segítségével sikerült megvalósítani. Zitáról tudni kell, hogy régi barátunk és igazi ÁlomVarázsló, hiszen már a második kis beteg álmát teljesítette. Köszönjük Zita, és máskor is számítunk rád!

alom23_GyimesiJohanna1
alom23_GyimesiJohanna2

Faragó Emma, 4 éves

Emma álma egy piros bicikli volt. Álmát Vastag Csabi győri rajongói váltották valóra.

Faragó Emmánál, sajnos, már a születésénél problémák léptek fel, és azóta is sok betegséggel kezelik. Az álma egy két kerekű, pótkerekes kis piros bicikli volt. Tegnap ez az álom is valóra vált a győri Vastag Csabi rajongók segítségével. Köszönet a győri ÁlomVarázslóknak!

alom22_FaragoEmma1
alom22_FaragoEmma2

Hajzer Feri, 15 éves

Feri álma mobil telefon volt. Álmát Vastag Csabi szombathelyi rajongói váltották valóra.

Hajzer Feri leukémiából gyógyult, az álma egy Smart Mini mobiltelefon volt, ami a szombathelyi Vastag Csabi rajongóknak köszönhetően tegnap valóra vált. Köszönet a szombathelyi ÁlomVarázslóknak!

alom21_HajzerFeri1
alom21_HajzerFeri2
alom21_HajzerFeri3

Tóth Dávid, 4 éves

Dávid álma elektromos rendőrmotor + bukósisak volt. Álmát Vastag Csabi váltották valóra.

Dávidka súlyos cukorbetegségben szenved, az álma egy kis elektromos rendőrmotor és a hozzá való bukósisak volt. Álmát Vastag Csabi váltotta valóra!

alom20_TothDavid1
alom20_TothDavid2
alom20_TothDavid3
alom20_TothDavid4
alom20_TothDavid5
alom20_TothDavid6

Pucsek Bíborka, 4 éves

Bíborka álma egy tablet volt :)… Bíborka álmát Vastag Csabi szombathelyi rajongói váltották valóra.

Pucsek Bíborkánál 4 és fél éves korában diagnosztizáltak agytumort, amivel még ma is harcol. Sokáig úgy volt, hogy a szombati rendezvényre sem fog tudni eljönni, a héten egy kisebb műtéten esett át. Ezért mindenkinek nagy örömöt okozott, hogy az utolsó pillanatban még is megérkezett. Az Ő álma egy tablet volt, ami a szombathelyi Vastag Csabi rajongók segítségével megvalósult. Köszönet a szombathelyi ÁlomVarázslóknak!

alom19_PucsekBiborka1
alom19_PucsekBiborka2
alom19_PucsekBiborka3

Szabó Norbi, 21 éves

Norbi álma az volt, hogy szerelmével együtt nyaralhasson a Balatonon. Az álmot az MNB támogatásával megvalósult nyaraltatási programunk keretében teljesítettük.

Sziasztok! Az Én történetem 2007 nyarán kezdődik, amikor kiderült a betegségem:
AML. Ekkor is volt egy párkapcsolatom ami nevezhető “gyerek szerelemnek”. Ez amikor bekerültem elég hamar véget is ért. A kórházra vissza gondolva elég vegyes érzelmeim vannak, hiszen nem volt egy jó dolog, DE több jó dolog volt benne. A nővérek kedvesek és mivel nem tudtam sise egy helyben maradni ezért néha a kicsikkel is foglalkoztam, játszottam velük vagy épp vigyáztam rájuk amíg anya vagy apa lement a büfébe. Szerencsére ebben az évben volt a 6. évem, hogy kikerültem a kórházból és 2 éve megtaláltam életem szerelmét. Nem vagyok egy tétlen ember ezért igaz kellett másfél év, de elkezdtem az eljegyzésen gondolkodni. Ez az eljegyzés nem rég meg is történt, de sajnos nem tudtuk meg ünnepelni, mert sokat dolgozunk így nyáron. Nagyon szerettünk volna meg ünnepelni és amikor ezt a Ments Életet alapítvány meghallotta egyből fölkerestek. Amikor hívtak, hogy el tudunk menni 1 hétre Keszthelyre nagyon boldogok voltunk és ezzel egy kis álmunk valóra vált. Nem nagy titok, hogy az esküvő is tervben van, de ez még 2-3 év. Nagyon köszönjük az alapítványnak, hogy ilyen nagyszerű ajándékkal leptek meg minket.

A kórházban 9 hónapot töltöttem. A vérkészítmény mennyiségét nem tudom. Az AML =Acut mileoid leucemia azaz vérrrák. Ehhez a fajtához a gyógyulás érdekében szükség van transzplantációra.

alom18_SzaboNorbi3
alom18_SzaboNorbi4
alom18_SzaboNorbi1
alom18_SzaboNorbi2

Pénzes Roland, 13 éves

Pénzes Roland álma egy külföldi utazás volt, lehetőleg repülővel. Az álmot a Csepel Önkormányzata teljesítette.
(200.000 Ft-ot biztosítottak a kisfiú és az anyukája utazására. Az út 2015 nyarán valósul meg.)

Szép napot kedves Attila!

Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget a balatoni nyaralásra. Már nagyon várjuk.
Roland Chron betegsége (krónikus bélgyulladás) 2010 nyarán kezdődött, azóta sajnos sok mindenen keresztül ment (műtétek, tükrözések, nagyon sok különböző vizsgálat). Évente 1-2 hónapot kórházban tölt (idén egy hónapot volt bent egyhuzamban, abból műtét után egy hetet intenzív osztályon) és sajnos sokszor műtötték is őt már. Nála a betegségből kifolyólag sipolyok keletkeznek a végbél környékén, ezeket heti rendszerességgel a sebész lekezeli. Idén már 3 alkalommal műtötték őt. A februári műtétnél hasfalra kihelyezték a vékonybelét ideiglenesen, azaz sztómája van azóta, ennél a műtétnél kapott vérkészítményt (plazma) is. Szerencsére az állapota most a körülményekhez képest jó.
Roland még sosem volt külföldön, a nagy álma, hogy valahova külföldre eljusson (a még nagyobb álom pedig, hogy repülővel).

Még egyszer nagyon köszönöm a lehetőséget!
Üdvözlettel: Kován Andrea

alom17_PenzesRoland1

Berki Dalma, 10 éves

A 10 éves Berki Dalma hegedülni tanul. Az Ő nagy álma az volt, hogy találkozhasson Mága Zoltán hegedűművésszel. Mága Úr a találkozás alkalmával hegedült is Dalmának és neki ajándékozta a kisfia első hegedűjét.

Berki Dalmának hívnak,10-éves vagyok. Most mentem harmadik osztályba, zenetagozatos iskolába járok,és hegedülök.
Sajnos sokat járok kórházba, mert vastagbél gyulladásom volt,és sokat műtöttek. Apával , és Martin testvéremmel lakunk együtt. Hát több mindennek is örülnék, de az egyik hogy Mága Zoltán hegedű-művész úrral szeretnék találkozni, nagyon szeretem őt hallgatni, nagyon szépen játszik.:) Köszönöm a lehetőséget.

alom1_BerkiDalma3
alom1_BerkiDalma4
alom1_BerkiDalma1
alom1_BerkiDalma2

Follinus Ármin, 5,5 éves

Follinus Ármin álma egy saját kis játszótér volt, csúszdával és hintával.
Az álmot Vetési Iván a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke váltotta valóra. Ármint elvitték a férfi kézilabda válogatott következő mérkőzésére is, ahol a szövetségtől kapott névre szóló nemzeti mezben az első sorból szurkolhatott.

Follinus Ármin vagyok 5,5 éves óvodás. Érden élek az anyukámmal. Betegségemet mely akut myeloid leukémia 3,5 évesen diagnosztizálták. Nagyon fájt a lábam és lázas lettem. Anyukám elmagyarázta a testemben zajló harcot a jó és a rossz manók között. A kórházban nagyon ügyes, bátor harcos voltam de sajnos a kezelés ellenére visszatértek a leukémiás sejtek ezért 2012 októberében csontvelő transzplantáción estem át. Nagyon gyorsan felépültem így már egy éve újra óvodás vagyok. Ugyanaz a nagyszájú, mozgékony kisfiú aki a betegség előtt is voltam.
Legnagyobb álmom hogy saját játszóterem legyen csúszdával, mászókával, fészekhintával.

alom2_FollinusArmin1
alom2_FollinusArmin2
alom2_FollinusArmin3

Kövecses Dávid, 10 éves

Kövecses Dávid álma egy LCD televízió volt. Az álmot egy magát megnevezni nem akaró “álomvarázsló” váltotta valóra.

Kövecses Dávid győri 10 éves kisfiú.Jó tanuló, szorgalmas fiú, sportol, focizik. Betegsége 2014. januárjában kezdődött, váratlanul, egy sima vérvétellel. Ott derült ki, hogy nagyon vérszegény. Azonnal tovább küldték a budapesti Tűzoltó utcai gyermekklinikára, majd a Szent László kórház gyermektranszplantációs osztályára, ahol megállapították hogy myelodysplasias-syndromája van, ami a csontvelő rendellenes működése. Sajnos ez egy nagyon súlyos betegség és csontvelő-transzplantáció szükséges a gyógyulásához.
Meg is kezdődött a donor keresés, mert a testvére nem volt alkalmas. 2014. július 15.-én egy német hölgy jóvoltából megtörténhetett a transzplantáció, esélyt adva egy új és egészséges életre. Köszönhetően a lelkiismeretes és nagyszerű orvosoknak, nővéreknek, pár hét steril box után jött a sima kórterem, és most már a Démétér ház.
Reméljük hamarosan haza is mehet és otthon gyógyulhat tovább.
Szobájába szeretne egy tv-t.

alom3_KovecsesDavid1
alom3_KovecsesDavid2
alom3_KovecsesDavid3

Szabó Alexandra, 15 éves

Szabó Alexandra álma egy 3D LED SMART TV volt. Az álmot a Békemenet Magyarországért Egyesület nevében Bencsik András az egyesület elnöke váltotta valóra.

Egy nagyon ritka, és összetett betegséggel születtem, WHIM – szindrómával. A világon 13. betegként regisztráltak, Magyarországon egyedül szenvedtem ebben a betegségben. Ez egy génmutációt takar, miszerint a mutálódott gén túlságosan jól működve nem engedi át a csontvelőben megtermelt fehérvérsejteket a véráramba, így a vérképem szerint alig volt immunrendszerem.
2008.04.26-án megszületett kistestvérem, akinek a köldökvéréből nyert őssejtjei segítségével 2008.07.11-én a Budapesti Szent László Kórházban allogén testvérdonoros őssejt-transzplantáción estem át. . Hozzá kell tennem, hogy a világon elsőként, nálam alkalmazták az adott gyógymódot e betegség gyógyítására.
Ma már jól vagyok, élem a kamaszok hétköznapjait és igyekszem vidámsággal megtölteni az életemet.

Kedves Ments Életet Közhasznú Alapítvány!
Szabó Alexandra vagyok, 15 éves, 6 éve transzplantált leányzó. Sokat gondolkodtam azon, hogy mit is kérjek, ha már lehet egy kívánságom. Először végiggondoltam mire is lenne szükségem, de úgy döntöttem, hogy olyat kérek amiben nem csak én, hanem az egész család örömét leli. A tévénk lassan annyi idős lesz, mint én, de én már 15 éves vagyok. Szóval azt szeretném, ha kapnék egy LED SMART TV-t, mert azon tudnék internetezni is, így nem kellene veszekednem a kisöcsémmel a számítógépen, és azon 3D-ben élvezhetném a filmeket. Előre is köszönöm és hálás vagyok, hogy lehet egy kívánságom!

alom4_SzaboAlexandra1
alom4_SzaboAlexandra2
alom4_SzaboAlexandra3
alom4_SzaboAlexandra4

Berta Csabi, 12 éves

Berta Csabi, aki nagy Barca drukker, kedvenc csapata egyik mérkőzésére szeretett volna eljutni. Az álmot a Sport Globál Tours Kft. nevében Szabella György váltotta valóra.

Tisztelt Ments Életet Alapítvány, kedves Attila!
A kisfiam Berta Csabi 2011 december 20-án került be a Szegedi Gyermekklinikára vérképzési rendellenességgel.Ott kizárták a rákos sejtek jelenlétét, majd január 12-én mentünk a Budapesti Szent László kórház gyermektranszplantációs osztályára, ahol megállapították hogy súlyos aplasztikus anémiája van. A csontvelő leépülése miatt nincs vérképzés. Mivel nincs testvére a testvérdonoros transzplantáció nem jöhetett létre, ezért egy  5 napig tartó infúziós kezelést kapott, amivel azokat az immunsejteket pusztították amik a saját őssejtjei ellen fordultak.
Mindezt január 30-án kezdték. Köszönhetően a szuper orvosoknak és a tuti jó fej nővéreknek és hát a gondviselésnek, hogy igen sima gyors gyógyulás következett.
Március közepén már elhagyhattuk a kórtermet, majd néhány hét után már a Démétér házból-/ahol mindvégig lakhattam, és elláthattam a fiamat-/is hazaköltözhettünk.
Amint lazíthattunk a maszk használatán már meg is jelentünk a fociedzésen. Még a kanül a mellkasában volt ugyan de a legyengült szervezetének már jól esett egy kis passzolgatás, kocogás, na és a környezet ami a második otthona.
Mivel a Csabi focikapus és nagy sikereket szeretne elérni a kérése is ehhez kapcsolódik:
Iker Casillas-tól szeretne egy dedikált kapuskesztyűt.

A képen amit küldtem a Magyar válogatott kapusával Király Gáborral van lefotózva amikor az egész válogatottal találkozhatott a Csodalámpások segítségével.

Nagyon sok sikert kívánok a kívánságok teljesítéséhez, és ezúton szeretném nagyon nagyon megköszönni a nyaralás lehetőségét.Nagy segítség ez az összes család megcincálódott lelkének helyreállításához.

Köszönjük!!!!
Nagy tisztelettel és szeretettel:
Kis Katalin /Csabi anya/

alom5_BertaCsabi1
alom5_BertaCsabi2
alom5_BertaCsabi3

Döbrentei Gergő, 6 éves

Döbrentei Gergő álma egy tablet volt. A kívánságot Vetési Viktor teljesítette.

Kedves Attila!
Nagyon szépen köszönjük a nyaralást persze mindenképp készítünk képeket és megírjuk hogy milyen volt. Gergőt megkérdeztem,hogy mi az álma és azt mondta hogy olyan laptopot szeretne mint amilyen nekem van. Betegségéről röviden annyit tudnék írni hogy 4 hónapos korában derült ki,hogy cisztás fibrozisa van ami röviden és tömören leírva a tüdejét érinti leginkább ami folyamatosan termeli a váladékot akkor is ha nincs megfázva és emiatt neki napi 3szor köptetőt kell szednie és az emésztését is érinti azért minden  étkezéshez gyógyszert szed és napi 3-szor inhalál elég jól viseli a kezeléseket mert már megszokta. Egy évben általában kétszer két hetet töltünk a Heim Pál kórházban antibiotikumos kezelésen.
További szép napot
Melinda

Tisztelt Uram!
Elnézést,hogy zavarom csak annyit szeretnék írni hogy Gergőke meggondolta magát és nem laptopot szeretne hanem egy tablet gépet mert pont ma ment tönkre az ővé.Ha segítenek előre is nagyon szépen köszönjük.
Gyányi Melinda Döbröntei Gergő

alom6_DobrenteiGergo1
alom6_DobrenteiGergo2
alom6_DobrenteiGergo3

Hasszán Milánka, 5 éves

Hasszán Milánka álma egy LCD TV volt. Az álmot az AV Planet elektronikai webáruház képviseletében Bíró László váltotta valóra. Az “álomvarázsló” garanciát is vállalt a készülékre, egészen addig, amíg Milán teljesen meg nem gyógyul!

Decemberben lesz 3 éve hogy küzdünk a gyilkos korral sajnos a mai napig nem vagyunk tünetmentesek.2011 decemberében diagnosztizálták a neuroblasztomát azonnali műtétre volt szükség. De sajnos nemsokára kiderült hogy a mellékveséről való eltávolítás nem tudta feltartoztatni a kort.2013 februárjában újabb áttétek keletkeztek a csontokban ami az egész testére érintette.sajnos a kemoterápia segített de az őssejtben bíztunk leginkább ami némi sikert jelentett de nem véglegeset mert még mindig van daganat a combban és a csípőben.
Mióta transzplantáció után kiderült hogy betegsége miatt külön szobára van szüksége azóta szeretne a szobájába egy olyan tévét ami a transzplantációs osztályon is volt. (LED TV 82 cm-es)
De sajnos azóta sem tudtam az ö álmát teljesíteni.

alom7_HasszanMilanka1
alom7_HasszanMilanka2
alom7_HasszanMilanka3

Kiss Rebeka, 5 éves

Kiss Rebeka álma egy mosható, fésülhető hajú baba volt. Az álmot a Pirula-Pont Kft. nevében Belágyi Éva váltotta valóra.

Rebeka története
Kislányunk, 2009. áprilisában született boldog várandósság után, várva-várt babaként.
Születésétől kezdve minden területen szépen fejlődött. Kétoldali lágyéksérv, valamint fokozott fényérzékenységen kívül nem volt panaszunk. Mint tudjuk, a lágyéksérv-műtét az egyik leggyakoribb sebészeti beavatkozás gyermekeknél, a családban is több esetben előfordult, így nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, tudtuk, hogy meg kell majd műttetni. A fokozott fényérzékenységére háziorvosunk annyit mondott, hogy 6 hónapos babáknál még előfordulhat.
2009. októberében feltűnt, hogy Rebeka jobb lábfeje kifelé rotál (ezt ma már tudjuk, hogy az nem okozott volna problémát, néhány hét múlva ez a lábtartása magától megszűnt). Emiatt elvittük DSGM gyógytornát tartó szakemberhez, aki feszesnek érezte Rebeka hátizmait, emiatt kezelést javasolt, beutalóra lett szükségünk. Ezért időpontot kértünk egy gyermekneurológushoz, aki hasi UH-ot javasolt, ahol mérsékelten nagyobb lépet és májat diagnosztizáltak. A jelentéktelennek tűnő tünetek (lágyéksérv, köldöksérv, a nagyobb lép- és máj, és a szemtünet) együttes megjelenése a gyermekneurológus Doktornőben valamilyen tárolási betegség gyanúját keltette fel. Szemészeti kivizsgáláson nem találtak különösebb problémát, de ott is azt tanácsolták, hogy anyagcsere irányába induljunk el.
2010. március 5-én a gyanú sajnos beigazolódott. Megtudtuk, hogy Rebekának egy nagyon ritka enzimhiányos anyagcsere-betegsége van. Azt a fájdalmat, amit akkor éreztünk, szavakkal nem lehet kifejezni. Halálosan aggódni azért, akit a világon a legjobban szeretünk! A Doktornő továbbutalt minket egy szegedi professzorhoz. A Professzor Úr (aki a szükséges vizsgálatokat elindította) elmondta, hogy ez a típus kezelhető, és csontvelő-transzplantációval gyógyítható. Nem késlekedtünk, Professzor Úr tanácsára felkerestük a budapesti Szent László Kórház Őssejt-transzplantációs Osztály osztályvezető főorvosát, miközben Professzor Úr azon dolgozott, hogy minél hamarabb megkezdődhessen Rebeka enzimpótló terápiája. A Főorvos Úr is elmondta, hogy ezt a betegséget nagyon ritkán tudják 2 éves kor alatt diagnosztizálni, csontvelő-transzplantációra pedig ennél a betegségnél általában 2 éves korig van lehetőség, tehát ez nagyszerű dolog, hogy időben kiderült, és így sor kerülhet a transzplantációra. Elmondta továbbá Főorvos Úr azt is, hogy a transzplantáció egy nagyon veszélyes beavatkozás, és hogy mindenre fel kell készülnünk, de azt is elmondta, hogy nagyobb eséllyel gyógyítják meg, mint nem. Ezek után számunkra nem volt kérdéses, hogy beleegyezünk-e a transzplantációba, vagy sem. Természetesen igen.
2010. április 14-én megkezdődött a Szegedi Gyermekklinikán Rebeka enzimpótló terápiája. Minden héten egyszer kapta az enzimet, 41 héten keresztül. Ez a terápia egy 4 órás infúziós kezelés volt alkalmanként.
2010. májusában megkezdődött a donorkeresés. Az elsődleges vizsgálatok alapján rengeteg potenciális donora volt Rebekának, de sajnos az utolsó szűrőn egyik sem ment át, így köldökzsinórvér mellett döntöttek az orvosok.
2011. január 27-én költöztünk be Rebekával a steril boxba. A transzplantációra 2011. február 7-én került sor. A transzplantációt 9 napos kemoterápia előzte meg. Rebeka fantasztikusan bírta a megpróbáltatásokat, annak ellenére is, hogy a transzplantáció mellékhatásaként GVHD lépett fel, bőr- és bél érintettséggel, valamint rota-vírus is megtámadta szervezetét. A gyógyszerek csúnya szóval élve “lezabálták” az izmait. Szinte csak feküdni tudott. Édesapjával, valamint a közeli családtagok segítségével meg tudtuk oldani, hogy a nap 24 órájában vele legyünk. Másképp ezt el sem tudtuk volna képzelni.

Hosszú és nehéz időszak után 2011. június 15-én jöhettünk haza először. Ekkor Rebeka még nem tudott járni. A második elindulása 2011. augusztusában következett be. Folyamatos DSGM gyógytornában részesült. Szép fokozatosan újra megerősödött. Még néhány hónapig fokozottan ügyelnünk kellett a higiéniára, valamint az étkezésére, de 2012. márciusában “engedélyt” kaptuk Rebeka kezelőorvosaitól, hogy megkezdhesse a bölcsit, augusztustól pedig az ovit. Kezdettől fogva imádta a közösséget, a két év alatt egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy nem szeretett volna menni.

Imád rajzolni, gyurmázni, babázni, mesét hallgatni-, és “olvasni”, szereti a zenét, és ha zenét hall, rögtön táncra is perdül. Igazi kis könyvmoly. Szereti a kutyáját és a cicáját. Rengeteget beszél, csak beszél. Életkorának megfelelően fejlődik, sőt bizonyos területeket egy kissé “koraérett”. Hihetetlen humorérzékkel rendelkezik, az óvó nénije rendszeresen emlegeti, és természetesen mi is tapasztaljuk.

Jelenleg éli az 5 évesek “szürke” hétköznapjait, azt teheti, amit ilyen idősen “tennie kell”. Az átlagosnál többször kell orvoshoz járnunk, de úgy tűnik, hogy egyre jobban viseli. Már a vérvételt is sírás nélkül csinálja végig.

Az álmait tekintve, amikor meginterjúvoltuk, hogy mit kívánna, ha találkozna egy jótündérrel, akkor először is azt mondta (kicsit ijedten), hogy nem szeretne jótündérrel találkozni :, Aztán máshogyan tettük fel a kérdést, és így sikerült megtudni, hogy mire vágyik. Szeretne egy babát, aminek rendesen lehet a haját fésülni, és meg is lehet mosni. Vagy szeretne egy új rajzkészletet, amiben van festék, színes ceruza, zsírkréta. A babát tekintve utána néztem, hogy létezik-e ilyen baba, és szerencsére igen. Bár valószínűsítem, hogy tévében látta.
Azt szoktuk mondani, hogy az a bizonyos lábtartása fél éves korában egy égi jel volt, hogy “Anya, Apa vigyetek orvoshoz”!

Rebeka szülei: Albert&Móni

alom8_KissRebekka1
alom8_KissRebekka2
alom8_KissRebekka3

Laczkó Flávió, 12 éves

Laczkó Flávió álma egy BMX kerékpár volt. Az álmot a Prima Medica Egészségközpontok nevében Dr. Babai László váltotta valóra.

Szeretettel köszöntöm önöket!
Nekem 2013 Szeptember 6-dikán derült ki mind derült égből a villám csapás, hogy beteg vagyok. Én előtte soha nem voltam még korházban -nagyon beteg sem ,felborította az egész életünket korházról korházra vittek és végül a Szent László korházban kellett maradnom még donort találnak mert minden másnap vért kellet kapnom meg trombocitát!
Anyukám végig mellettem volt hála ,hogy a Demeterben volt lehetőség hogy ott aludhatott így szinte mindig velem vólt a két kistestvérem othon a szomszédoknél laktak, szegénykéket nagyon meg viselte. Mert sajnos 7,5 hónapot voltunk korházban de nagy akarat erővel és anyukám és a doktorbácsik, nővérek, önkéntesek és nagyon sok véradónak köszönhető jól vagyok és ithon! Mindenkinek nagyon hálás vagyok és annak a német férfinek, aki önzetlenül adott nekem csontvelőt, ami megmentette az életem!remélem minden ilyen jó marad, és végre boldogság vissza tér az életünkben!

Amikor beteg voltam anyukámék indítottak egy véradást amivel három falut meg mozgattunk de mondták, hogy minden féle vérre szükség van nem csak amilyen nekem kell! Most megint tervezünk egy ilyet csak azzal a külömbséggel, hogy én is ott szeretnék lenni köszönet képpen és, hogy meg mutassuk mindenkinek egy kis véradással milyen nagy dolgokat tudunk elérni! írhatnék még sok mindent de a rosszra nem szeretek emlékezni!
Azt mondták, hogy lehetne egy kívánságom, hát én egy olyan biciglit szeretnék azt az új fajta bmx-szet amivel lehet ügyességi dolgokat is csinálni!

Nagyon-nagyon köszönök mindent!
Szeretettel Laczkó Flávió!

alom9_LaczkoFlavio1
alom9_LaczkoFlavio2
alom9_LaczkoFlavio3
alom9_LaczkoFlavio4
alom9_LaczkoFlavio5

Fodor Norbert

Fodor Norbert álma egy SMART LED TV volt. Az álmot a Herbaház Bennovum Kft. nevében Kutny Judit ügyvezető igazgató váltotta valóra.

Tisztelt Alapítvány!

Fodor Norbert vagyok, Budapesten élek szüleimmel, kis húgommal és az ikertestvéremmel. 2002-ben diagnosztizálták nálam a Non Hodgkin Lymphomát.
Kemoterápiás kezelés 9 hónap volt, a fenntartó kezelés 1,5 év! 2010-ben mondták ki, hogy gyógyult vagyok. Jelenleg a Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskola öt évfolyamos autószerelői szakára járok. Büszke vagyok arra, hogy roma származásunk ellenére szüleim szorgalmasan dolgoznak és minket is erre nevelnek. Szerény anyagi körülmények között élünk. Édesanyám ápolónőként, édesapám raktárosként dolgozik. Ikertestvéremmel diákmunkán dolgozunk a McDonaldsban. Így hozzájárulunk a családi kasszához szüleink kiadását csökkentve.
Az iskolai tanulmányaim alatt szakrajzot is tanulok, ezért szeretném kérni az alapítvány segítségét. A nagy álmom egy smart LED TV amit együtt tudnék működtetni az internettel. Így a szakrajzot nagyobb méretben láthatnám, ahol a milliméterek könnyebben láthatóak lennének.
Sajnos szüleim bármennyire is szeretnék nem tudják megvenni nekem. Nagyon hálásak lennénk az alapítványnak, ha ezeket az álmaimat valóra váltanák!

Köszönettel:
Fodor Norbert és családja

alom10_FodorNorbert1
alom10_FodorNorbert2

Takács Péter

Takács Péter, mint a Forma1–es közvetítések nagy rajongója Szujó Zoltánnal szeretett volna találkozni, illetve meglátogatni Őt az MTVA stúdiójában az egyik futam közvetítése során. Az álmot Szujó Zoltán váltotta valóra, aki november 9-én a Brazil Nagydíj közvetítése során látta vendégül Pétert a közvetítő állásban. Péter Szujó Zoltán és Wéber György társaságában közvetíthette is a szabadedzést!

Tisztelt Ments Életet Alapítvány! Kedves Mindenki!

Tudom, az illem úgy mondja, hogy be kell mutatkozni… de először is meg szeretném köszönni, hogy a mi családunk is részt vehet önök által egy közös nyaraláson!
Mióta kikerültem a Fóti Gyermekvárosból nem volt alkalmam az együtt nyaralásra. Mióta édesapjuk elhunyt (2003) azóta sehol nem voltunk. Illetve az önkormányzat egyszer elvitte Pétert a Balatonhoz, de akkor a testvére nem mehetett. Egyszóval nagyon-nagyon nagy boldogságot hoztak a szívünkbe. KÖSZÖNJÜK!
Péter betegségéről pár mondat: szinte az egész élete kórház.
Már kiskorában vastagbél műtéten esett át, akkor még a Madarász utcai kórházban voltunk regisztrálva gasztroenterológián. Aztán sebészet lett belőle. Később átkerültünk a Heim Pál kórházba. Itt kezelik jelenleg is tartós asztmás, allergia és tartós bőrbetegsége miatt. A bőrbetegsége a haláleset után jött ki, csúnya volt… az egész testét elborította…. jelenleg a feje olyan és a testén elvétve. Az asztmára van puffogója és gyógyszerei, sokat segítenek, akárcsak a kórház dolgozói. Ha befekvésre kerül sor, mindenki kedves, azon vannak, hogy a gyerekek meggyógyuljanak. Ha nem haragszanak érte szeretnék két nevet említeni: Dr, Nagy Adriennt és segítőjét, a mindig kedves, gyerekek és felnőttek arcára is mosolyt csaló, ő maga is mosolygós hölgyet, Velkeiné Magdikát.
Péter mindig mondja, anya már csak egy év és felnőttnek számítok. Nem akarok más orvoshoz menni. Tényleg úgy érzi az ember ott náluk a rendelőben, hogy barátokhoz érkezett. Hiszen mindig érdeklődnek a hogylétünk felől. Hogy megy Péternek a suli, a foci? Nem, csak “Siessünk, sok a betegem!”, …. szeded -e a gyógyszert rendesen? Tetszik érteni?
Tudom, azt kérték 8-10 mondat legyen, de ez most így sikerült. Kérem bocsássanak meg érte. Ha esetleg önök nem így gondolták a betegség leírását, kérem jelezzék.
Mindent… ezen kívül pedig a segítségüket, megértésüket előre is köszönöm.

Szerető üdvözlettel:
Özv. Takács Salamonné (Henriette) és fiaim nevében (Péter , Sándor)

alom11_TakacsPeter1
alom11_TakacsPeter2
alom11_TakacsPeter3
alom11_TakacsPeter4

Zádori Gyuri, 10 éves

Zádori Gyuri álma egy notebook volt. Az Ő álmát Rozmár Jégkorong Sportegyesület nevében Pintér Balázs váltotta valóra.

2011.FEBR. ESTI FÜRDETÉS KÖZBEN , LETTÜNK FIGYELMESEK ARRA, HOGY GYURIKA TESTÉT, VÖRÖS ÉS KÉK FOLTOK BORITJÁK. KIDERÜLT ÉLETVESZÉLYES TROMBOCITA CSÖKKENÉSE VOLT. A BP-MADARÁSZ UTCAI KLINIKÁN STEROIDOS KEZELÉST KAPOTT. PÁR HÓNAP  MULVA ÉSZRE VETTÜK HOGY , A GYEREK BESÁRGULT A BP-SZENT LÁSZLÓ KÓRHÁZ GYERMEKINTENZIV OSZTÁLYRA KERÜLT SZINTÉN ÉLETVESZÉLYES ÁLLAPOTBAN , AHOL KIDERÜLT,  A MÁJA FELADTTA A SZOLGÁLATOT. LÉLEGEZTETÖ GÉPRE KERÜLT 10-NAPIG MESTERSÉGESEN ALLTATTÁK. PLAZMA FELEZISSEL SIKERÜLT A MÁJÁT BEINDITANI. EGY HÓNAPOS INTENZIVES KEZEZLÉS UTÁN SIKERÜLT STABILIZÁLNI AZ ÁLLAPOTÁT. EZUTÁN ÁTSZÁLLITOTTÁK A BÓKAI UTCA GYERMEK KLINIKÁRA MÁJSPECIALISTÁHOZ. PÁRHÓNAPOS KEZELÉS UTÁN KÖZÖLTÉK VELÜNK HOGY , MÁJÁT SIKERÜLT RENDBE HOZNI DE A SELYTEK FOGYNAK EZÉRT CSONTVELÖÁTÜLTETÉSRE VAN SZÜKSÉG. VISSZA0VITTEK A SZENTLÁSZLÓ KÓRHÁZ CSONTVELÖS TRANSZPLANTÁCIÓS OSZTÁLYÁRA AHOL MEGTÖRTÉNT A TESTVÉRDONOROS TRASZPLANTÁCIÓ. AZ AKKOR MÉG ÓVODÁS KISTESTVÉRE ZÁDORI SZABOLCS SEGITETT GYURIKÁNAK . EZ AZ IDÖSZAK IS NAGYON VESZÉLYES VOLT GYURIKÁRA NÉZVE. SOK NEHÉZSÉGEK ÁRÁN DE 213. MÁRCIUSÁBAN VÉGRE HAZAMEHETTÜNK. JELENLEG NAGYON JÓL VAN SOKAT FOCIZIK ÉS VÉGRE ÉLVEZHETI GYERMEKORÁT.

alom12_ZadoriGyuri1
alom12_ZadoriGyuri2
alom12_ZadoriGyuri3

Maka Viktória, 5 éves

Maka Viktória álma egy ló volt. Viktória álmát a Xenofon Lovasklub képviseletében Dallos Zsófi váltotta valóra.

Tisztelt Kaspár Attila Úr!

A megbeszéltek alapján küldöm a levelet. Maka Viktória 5 éves beteg kislány, akinek 2010. július óta legyengült az immunrendszere. Nephrosis szindrómás, súlyos vesebeteg, ha gyulladás van a szervezetében kipisili a fehérjét. Kapott öt darab kemot, az orr és garatmanduláját is ki kellett venni.
Óvodába nem járhat betegsége miatt, csak iskola előkészítőn vehet részt. A sok kezelés után, ha olyan korba kerül, új vesét kell kapnia.
A kívánsága egy ló vagy egy bicikli.

Köszönettel:
Maka Sándorné

alom13_MakaViktoria1
alom13_MakaViktoria2

Pataki Eliza, 4 éves

Pataki Eliza álma egy Monster High baba volt. Az álmot egy magát megnevezni nem akaró “álomvarázsló” váltotta valóra.

Üdvözlöm!
Csikó Henrietta vagyok, a kislányom Pataki Elizabeth 4 éves.
Sajnos 1 éves kora óta súlyos asztmás beteg. Sok gyógyszert szed pl: monte lucas, seletid, ventolint stb. Van 2 testvére a kislányomnak ők is asztmásak voltak, de már kinőtték. A két hónapos kontroll vizsgálatra soha nem tudunk menni, mert hamarabb befullad. Bölcsibe vagy oviba sajnos nem tudtam beíratni, mert nem engedték az orvosok, annyira beteg.  Nagy álma, hogy Monster High zenélős babája legyen, nagyon szereti azt a mesét, valamint szereti a Violetta sorozatot is. Előre is köszönöm a segítségüket!
Üdv Henrietta

alom14_PatakiElizabeth1
alom14_PatakiElizabeth2
alom14_PatakiElizabeth3
alom14_PatakiElizabeth4

Joó Sanyika, 10 éves

Sanyika álma egy laptop volt. Az álmot a BGB Interherb Kft. nevében Dulay Zita váltotta valóra.

Sanyika 2012 november 21-én került a Tűzoltó utcai gyermekklinikára. Ott állapították meg, hogy leukémiában szenved. Először 2013. áprilisában transzplantálták, bátyjától kapott csontvelőt, majd visszaesett az alapbetegségébe. Ugyanebben az évben októberben kapott ismét csontvelőt 7 éves öccsétől. Azóta javulófélben van. Idén, június 25-én kivették a kanüljét is. Június 14-én voltunk egy vitorlás regattán az alapítvány jóvoltából, ami a fiúknak nagyon tetszett.
Sanyika nagy vágya, hogy kapjon egy új laptopot.

Köszönettel: a Joó család

alom15_JooSanyika1
alom15_JooSanyika2
alom15_JooSanyika3

Szilvási Blanka, 1,5 éves

Blanka helyett kivételesen szülei álmodtak egy HUPPLE nevű rekreációs eszközt. Az álmot a Ganzer és a Turcsik család váltotta valóra.

A kis Blanka más, mint a többi 1,5 éves kislány. Nem csak azért, mert nevelőszülők nevelik, hanem azért, mert egy nagyon komoly vele született genetikai mutációban, az ún. cisztás fibrózisban szenved.

Ez az örökletes betegség a külső elválasztású mirigyek kóros váladéktermelésével jár, mely az érintett szervek (tüdő, orr- és melléküregei, hasnyálmirigy, máj, emésztőrendszer, izzadságmirigyek és nemi szervek) jellegzetes másodlagos károsodásához vezet. Főként súlyos légúti és emésztőszervi szövődményeket okoz. Bár a betegséget közel 70 éve figyelték meg először, gyógymód a mai napig nincs rá. Azonban a korszerű tüneti kezelésnek köszönhetően a betegek életkilátásai javultak: körülbelül egyharmaduk éri meg a 18 éves vagy annál idősebb kort.

Blanka 6 hónaposan került Andreáék családjába a kórházból, ahol születése óta kezelték. Édesanyja lemondott róla. A kislány ugyanis 24 órás ellátást igényel: speciális étrendet és fejlesztést.

Mivel 6 hónapos koráig minimális inger érte – több műtéten esett át és a kórházi ágy rabja volt -, fejlődése sajnos nagyon megkésett. Még nem tud járni és beszélni sem.

A család a közelmúltban vásárolt neki egy speciális babakocsit, de ez a félmilliós kiadás teljesen lemerítette a családi kasszát. A városi korai fejlesztés nem működik nyáron, így Andrea nagy hasznát venné egy ún. HUPLE-nek, melynek segítségével hatékonyan tudná fejleszteni a kislány beszéd- és mozgásközpontját.

Andrea és férje nevelőszülőkként mindent megtesznek a kislányért, aki most 19 hónapos és 7,7 kilogramm. Amennyiben lehetséges, szeretnénk őt örökbe fogadni három saját gyermekük mellé. Sok ember példát vehetne róluk, hiszen nem könnyű, amit vállaltak: a legjobbat szeretnék a kislánynak, akit úgy szeretnek, mintha a sajátjuk lenne.

alom16_SzilvasiBlanka1
alom16_SzilvasiBlanka2
alom16_SzilvasiBlanka3