VÁLTSD VALÓRA TE IS EGY BETEG GYERMEK ÁLMÁT


00
:
00
:
00


 
 

Megvalósításra váró álmok

Kóczán Bence, 14 éves

2017.11.23.

Bence álma, hogy eljusson a nyíregyházi LEGO gyárba egy gyárlátogatásra.


Bence betegsége 2012-ben kezdődött 9 évesen, amikor a háziorvosunk megállapította vérkép alapján, hogy baj van.Ezt követően a pécsi gyermekklinikán felállított diagnózis szerint is Bence AL leukémiás lett. A hír sokkolt, a kemoterápiás kezeléseket hozzávetőlegesen 9 hónapon keresztül végigcsinálta Bence, kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel. A betegségből, már úgy tűnt, meggyógyult, az életünk visszatért a rendes kerékvágásban, mikor 4 év után újból a betegség jeleit véltük felfedezni rajta, sajnos nem alaptalanul. 2017 március 09-én immár másodszor közölték a rossz hírt. A betegség újra támadt. Ismételten elkezdődött a kemoterápiás rémálom, egyik hatástalan protokoll a másik után. Végül a sokadik próbálkozás után csoda folytán kóros sejtszám alacsony értéket mutatott...Ezután következett a csontvelő-transzplantáció, ami egyetlen a jelen orvostudomány által ami megmentheti Bence életét. 2017. július 04-én kerültünk a Szt. László Kórházba Budapestre,ahol újabb minden erőt próbáló hosszú időszaknak néztünk elé. Jelenleg már otthonunkban tartózkodhatunk, s Bence szívesen játszik számítógépes játékokkal, mivel a közösségbe még jó ideig nem mehet, a barátjaival ilyen módon tud játszani.Egyik álma, egy ilyen játék gyűjtői kiadása: Destiny 2.



Fehér Mira, 2 éves

2017.11.17.

Mira álma egy 366cm átmérőjű védőhálós trambulin.


Tisztelt Ments Életet Alapítvány!

Kislányunk, Fehér Míra 2 éves múlt ,2015.10.21.-én született, Mohácson.Élete második napján bélelzáródás lépett fel és egy mekóniumos fertőzést is kapott,átszállították Pécsre a PIC osztályra, ahol 3 hetet tartozkodott antibiotikum kezelés alatt. Amikor hazaengedték még nem ért végett a baj ,sorba jöttek ,a kórházi kezelések -,bent fekvések,mütét, egészen 5 hónapos koráig számos kórházban megfordultunk, mire meg lett a diagnózisunk Cisztás Fibrózis beteg.Ez egy ritka genetetikai betegség ami elsősorban a tüdőre és az emésztésre terjed ki, de egyéb más szervet is érinthet,egy élethosszig tartó kezelést igényel .Rendszeres kontroll vizsgálatok és itthoni - kórházi kezelések szükségesek.Betegségekből kicsit több idő alatt gyógyul fel ,mint egy egyészséges gyermek ,tovább is van szüksége antibiotikus kezelésre ez által szájon át vagy esetlegesen vánásan. Naponta inhalál 2* (ha beteg 3*)torna.-ütögetés, vitaminok,enzimek,speciális tápszerek,,Pár hónapja kiderült hogy gluténérzékeny, sajnos ez is élethosszig tartó diétát igényel.Míra összeszedettebb és sokkal aktívabb lett nagyobb lett a mozgás igénye is .Szeret szaladgálni ,ugrálni,birkózni a nagyobb tesóval és a szülőkkel,szereti ha csíkizik ,ezek mind segítik az egészségét is, könyebben felszakad ez által a váladék is ha beteg .Míra szeretne egy 366cm átmérőjű védőhálós trambulint ,ahol a tesóval együtt tudnának ugrálni nevetgélni ,rosszalkodni, és hogy a fizikai erőnlétét is karban tudja tartani.

Köszönettel :
Míra anyukája:
Fehérné Schell Renáta



Balázs Dóri, 19 éves

2017.11.07.

Dorcii álma, hogy valamelyik álát valóra váltsa valaki:
- szeretne szerepelni a Barátok közt egyik részében;
- szeretne egy Magyar címeres ágyneműt;
- egy dedikált mezt Király Gábortól;
- vagy eljutni a Madame Tussauds panoptikumba;
- emellett gyűjti az autogramokat és a képeslapokat is.



19 éves vagyok. Egy ideje külföldön élek a szüleimmel.
Az az álmom, hogy gyermekonkológus legyek.
Egy genetikai betegségem van, ami miatt szerte a testemben több apró, idegből kiinduló jóindulatú daganat van, amik az elhelyezkedésük miatt más betegségeket, illetve fájdalmakat okoznak.
Ez sajnos több mindent hozhat magával, ezért pl. a jobb lábam 18 centivel hosszabb, és van egy hyphophisis daganatom is, ami az elhelyezkedése miatt nem távolítható el teljesen. Van egy daganat a nyaki ereknél is, de ezt sem lehet műteni. 15 éves korom óta élek kerekesszékben. Több vizsgálatom is volt ez miatt, de a pontos okát nem találták meg. Azóta járok gyógytornára, és már eljutottam odáig, hogy kapaszkodás nélkül 3 perc, 31 másodpercig meg tudok állni. Viszont sajnos ezután újabb romlás történt.. Egy elrontott gipszelés miatt egy ideg elhalt a lábamban, és a lábfejem kifordult, így megint nem tudok ráállni, de ezt még műteni fogják. Ha jól sikerül, sok gyógytornával, újra fel fogok tudni állni. Hobbiként ékszereket készítek, mandalákat rajzolok, színezek, és imádok olvasni, rejtvényt fejteni! :)
Van egy bakancslistám, és egy álomlistám, tele álmokkal, amik megvalósításra várnak;
Vannak helyek, ahova szeretnék eljutni a családommal, dolgok amiket csinálni szeretnék, de tárgyi dolgok is vannak a listámon, és a képeslapokat, híres emberek névre szóló aláírásait gyűjtöm.
Rengeteg álmom van még ezen a listán, vagy 20-30 pont minimum. Mindig szeretném, hogy legyenek előttem kitűzendő célok amik motiválhatnak, és hatalmas örömet okoznak ha valóra válnak.
Nagyon szépen köszönöm, szép napot kívánok,
Balázs Dóri /Dorcii



Cséplő Árpi

2017.06.30.

Cséplő Árpi álma egy B kategóriás jogosítvány.

Az én nevem Cséplő Árpád. Szeretek biciklizni, motorozni és számítógépezni. Kedvenc ételem a rántott hús. Testvérem nincs, szüleim elváltak, anyám Esztergomban, apám Bajóton lakik. Bajóton szép erdős kiránduló helyek vannak, ezért nyáron gyakran szoktunk menni kirándulni. Március 17-én kezdődött a betegségem magas el nem múló lázzal, ezért a háziorvos vérvételre küldött, ahol kiderült, hogy baj van a vérképemmel. Az orvosok azt mondták, hogy el kell vinni engem a pesti Tűzoltó utcában található kórházba. Egy hetet töltöttem ott, ami alatt volt egy csontvelő mintavételem, de ott csak azt tudták megállapítani, hogy kevés a sejtképződés és a betegséget még nem lehetett megnevezni. Ezért átkerültem a Szent László Kórházba, ahol beültettek egy kanült és újabb mintát vettek a csontvelőmből. Meglett a diagnózis. Kezelni kezdtek, magas lázam lett. A gyógyszeres kezelés hatásosnak bizonyult, a lázam is elmúlt, az állapotom is javulni kezdett. Végül hazaengedtek, de vissza kellett mennünk a kórházba, mert trombózisom lett a jobb karomban, ami miatt mai napig szednem kell a vérhigítót. A kanült eltávolították és 1 hét bentlét után hazaengedtek. A következő héten újra vissza kellett mennünk, mert kialakult egy végbéltályog, amit meg kellett műteni. A műtét után pár nappal hazaengedtek és szerencsére már csak a kontrollvizsgálatokra kell visszamenni. A B kategóriás jogosítványt azért szeretném, mert a betegségemnek köszönhetően egy jódarabig még nem mehetek közösségbe és így nem utazhatok tömegközlekedéssel sem, így tehát az autónak köszönhetem, hogy haza tudtam jönni a kórházból.



Kovács Levente, 13 éves

2016.12.22.

Levente álma egy "komoly" számítógép videókártyával, kamera, és hasonló eszközök a videó bloggerkedéshez és ha megoldható, Király Gabival találkozni a focipályán kívül (Szombathelyen).

Munovits Judit vagyok, Szombathelyről írok nektek. Nekem van egy 13 éves fiam, aki tavaly májusban ITP-s beteg lett. Azóta sajnos nagyon megváltozott az életünk. Az örök mozgó focistából lett egy otthon ülő kölyök. Hála az égieknek, megtalálta új hobbiját, és videó blogger lett. Itt Szombathelyen, nem túlzással mondhatom, sztár lett. Itt is és a You Tube-n is meg tudjátok nézni munkásságát, RandomLevi néven.
Levi nagy álma, hogy legyen itthon egy komoly számítógépe videókártyával, kamera, és hasonló eszközök, amik munkásságához kellenek, hisz jövőjét is ebben a világban képzeli el. Kérem a csapatot, amennyiben lehetőségetek van rá, bármilyen módon, segítsetek Leventének! Köszönöm,hogy elolvastátok levelemet! Szép estét! Judit
És ha még fokozható lenne a dolog, mivel Szombathelyen élünk, az lenne a csúcs, ha Király Gabival találkozhatna a focipályán kívül.
Judit Muhovits


Michelle Evans 16 éves

2014.11.20.

Michelle álma, hogy lecserélhessék öreg autójukat, vagy találkozni Laura Pausinivel az egyik koncertjén.

Tisztelt Alapítvány!
Michelle vagyok, tizenhat éves, mamámmal élek, rákból gyógyulok.
Jelenleg a legnagyobb álmom az, hogy le tudjuk cserélni széteső-félben lévő öreg autónkat, mert bár nagyon szeretem, lassan szétesik alattunk, autó nélkül pedig még iskolába sem tudok járni, nemhogy edzésekre meg fejlesztésekre, mert mozgássérült, látássérült és hallássérült lettem. Szerettem volna nyári munkára menni, hogy hozzátehessek az autóhoz, de egyrészt nem kaptam munkát, másrészt nagyon kevés lett volna még egy többéves, használt autóhoz is vagy kifizetni a hallásterápiát.
Másik nagy-nagy álmom, kijutni Olaszországba és egy koncertjén (vagy azon kívül) találkozni Laura Pausinivel. A dalait nagyon sokat hallgattam a kezelések alatt, az egyik legeslegjobb mai énekesnő. A zene gyógyít, ma már elisemert terápiás módszer, bár azóta gyógyít, mióta az ember énekel. ?
Röviden a történetem (bár elég hosszú): ötödik év elején – általános - elestem a biciklimmel. A fejem is megsérült. Nem akrtam lemondani az olaszszakkörről, a rajzszakkörről, az úszóedzésről, szolfézsról és hegedűóráról, így suliba is mentem. Nem pihentem ki a balesetet. Ez volt a szerencsém. Így csak három nap múlva vitt mamám orvoshoz. A sebészeten nem találtak semmit. Onnan viszont szerencsésen a legjobb neurológus kezeibe kerültem (nálunk zárva voltak a neurológiák aznap).
A neurológus nagyon alaposan megvizsgált, először agyrázkódásra gondolt, de felébredt a gyanúja. Egy nap alatt többször is megvizsgált. Másnap engedélyt kért mamámtól MRI vizsgálatra. Négy nap múlva, szuper gyorsasággal már ott is voltunk a vizsgálaton. Az MRI-t megismételték, akkor mamám már tudta, hogy nagyon nagy baj van. Aztán az orvos is elmondta neki, hogy rákos daganat van az agyamban, de még éppen gyógyítható, ha sietünk. Haza sem engedtek már, másodnap sürgősséggel műtöttek. Négy napig jól voltam, aztán agyhártyagyulladást kaptam. Kicsi volt az esélye, hogy túlélem, de sikerült. Viszont teljesen lebénult a jobb oldalam. Enni sem tudtam egyedül, mindent újra kellett tanulnom. Erre jöttek rá a kemó kezelések. Akkora adagokat adtak, hogy az elsőnél teljesen kopasz lettem. Injekciókat kaptam heteken keresztül, meg a gerincvelőmbe is kemóztak (ami véletlen derült ki), közben sugárra küldtek, ahol rossz tervet készítettek. Ennek eredménye lett, hogy hat hét alatt 18 kilót fogytam, mamán kívül senki nem törődött vele. Kis híján belehaltam a kezelésbe. Átállították a terápiát, de már késő volt. Aztán erre még rákezeltek kemóval, miután utólag beültették a centrális vénát. Megint a halál küszöbén voltam. Közben mamám talált egy itthon is vehető infúziót, amit a kórházban megtagadtak, de ő összekoldulta a rávalót. Így éltem túl a kezeléseket. Márciusban a második kontroll MRI is negatív lett, mégis tovább kemóztak,majd transzplantációra köteleztek. (Másik variáció plusz egy év kemó, amikor már gyógyult voltam.) A transzplant tűnt kisebb kockázatnak.
A kezelések végül négy éve befejeződtek, a sérültségeim viszont folyamatosan derülnek ki, mert nem hiszik el, amikor szólunk, hogy valami nincs rendben. Két éve derült ki, hogy dyslexiás, dysgráfiás és discalculiás lettem, tavaly nyáron, hogy szétégették a sugárral a szemlencséim egy részét is meg az idegpályákat, idén, hogy túlhallásom van, ami a beszédértést zavarja.

Mozgássérült vagyok, de nem kerekesszékes, mert öt éve dolgozom azon, hogy a saját lábamon járhassak. Írni így sem tudok rendesen, de igyekszem hol gépelni, hol írni.
Paraúszó lettem, egyéni tanrendes vagyok a suliban, vannak tárgyak, amiket a mamám tanít nekem. Ez azért lehetséges, mert az egyik legjobb, legemberségesebb gimnáziumba járok, valamint mamám bevállalta, hogy a nap 24 órájában mellettem van, amikor szükségem van rá. Együtt tanulunk, mindenhova ő visz el és hoz haza, utánajár minden terápiának, lehetőségnek és végig is csinálja velem. Ezért viszont nincs munkája és pl. nem tud másik autót venni vagy elvinni nyaralni vagy Olaszországba, segítség nélkül. Májusban letettem előrehozva az emeltszintű angol érettségit, vendégtanulóként olaszul tanulok, következő májusban abból akarok középszintű érettségit tenni. Mellette még németül tanulok és a jelnyelvet is el akarom sajátítani, mert tolmácsolni szeretnék, amikor nagy leszek.

Mert álmaim azért vannak és mivel meg is dolgozom értük, célokká válnak.
Michelle
Minden jog fenntartva! "Ments-Életet" Közhasznú Alapítvány | Adatkezelési Tájékoztató